Jegyzet

2014.12.11. 18:01

Albérlők

Pedig végül semmi sem marad az övék. És semmi nem lesz a miénk.

Nyerges Csaba


Amikor adventi gyertyákat gyújtunk, az ünnepvárás fényei égnek a tereken és meleg otthonba térünk haza, gondolnunk kell azokra a milliókra, akik Ukrajna keleti végein rekedtek. Nincs hova menniük. Nagyhatalmi játszmák foglyai lettek.

Érezzünk együtt azokkal, akik éheznek, fáznak és reményvesztettek. Nem jutnak hozzá a nyugdíjhoz. A rászorulók a szociális segélyhez. Akadozik az élelmiszer-ellátás. Leáll a távfűtés. Ha maradna is valami a polcokon és pár hrivnya a tárcában, az árak olyan drasztikusan nőnek, hogy már-már az alapvető szolgáltatások is megfizethetetlenné válnak. És elég egy aknatalálat, máris újra leáll a fűtés, nem folyik víz a csapból, és nem jön áram a szakadt vezetéken.

A fiúkat besorozzák és háborúba küldik. Ezrek halnak meg. Egyenruhások is, civilek is. Gyerekek, nők és aggastyánok. Mindez a szomszédban történik. És nyoma sincs megoldásnak.

Még ma is, amikor már a huszonegyedik századba fordultunk, egy-egy ember dönthet milliók sorsáról. Pedig végül semmi sem marad az övék. És semmi nem lesz a miénk. Tudjuk jól, hogy a Földet is unokáinktól kaptuk kölcsön. Ahelyett, hogy a megőrzésével törődnénk, a pusztításán buzgólkodunk.

Az ukrán válság hamar túlnőhet a határokon és veszélyes, világméretű konfliktussá válhat. Mégis csönd van. Vihar előtti csönd.
Pedig milyen kevés elég lenne a megoldáshoz. A párbeszéd. Annak felismerése, hogy tényleg semmi sem a miénk. Csak albérlők lehetünk ezen a Földön. Mindannyian.

Címkék#jegyzet

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!