Jegyzet

2014.07.09. 17:54

Pillangóhatás

Szemtanúkra sem lehetett számítani, mert Gyurcsány Ferenc ugye háttal kellett hogy álljon. <br>

Sudár Ágnes


Keresi a Központi Nyomozó Főügyészség győri regionális osztálya azt a nőt, aki tavaly szeptemberben a rendőri vezetők perének első tárgyalása előtt a bíróság bejáratánál hátba ütötte Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnököt.

Különös dolog történhetett július 7-én, egy pillangó New York-i szárnycsapása valami olyan erőt gerjesztett, ami miatt tíz hónappal később, egy hétfő reggel Magyarországon, az ügyészségi honlapon megjelent a körözésről szóló hír.
És a segítségünket kérik.

Emlékezzünk csak, mi volt szeptember 17-én: a Közhatalom Jogsértettjeinek Egyesülete nyilvános demonstrációt tartott Budapesten. Ön, kedves olvasó és én is a kávénkat ittuk, eközben egy feltűnően idegesen viselkedő hölgy kifújta az orrát, a zsebkendőt a táskájába tette. Amikor az ajtónk zárjában a kulcs elfordult, ő odalépett a volt kormányfőhöz és ütött.

Pontos személyleírást kaptunk az ügyészségtől, hátha így ráismerünk: a nő átlagos testalkatú, 60–70 év közötti, 150–165 centiméter magas, az elkövetés idején sötétbarnára festett, rövid hajat viselt. Tipikus ismertetőjeleit próbálja azóta leplezni, most valószínűleg ősz, hosszú haja van, s egy átlagnyugdíjashoz képest sokkal gyakrabban vásárol csontozott karajt – ezért nem sikerült megtalálni az elmúlt tíz hónapban.

Szemtanúkra sem lehetett számítani, mert Gyurcsány Ferenc ugye háttal kellett hogy álljon. A többiek (mármint a Közhatalom Jogsértettjeinek Egyesületének tagjai) pedig csak nem mártják be a saját sorstársukat.
Nehéz így nyomozni. De velünk talán sikerül. Mert megoldatlan bűntény nem maradhat Magyarországon.

Címkék#jegyzet
Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!