Kisalföld logö

2019. 02. 19. kedd - Zsuzsanna -1°C | 10°C Még több cikk.

Tél - Elállt a havazás, több megyei településen elérte a 20 cm-et a hóvastagság, lassú olvadás indult - videó, sok fotó

Megyeszerte havazott, kivétel Sopron környékén szombaton. 40-nel lehetett haladni a 85-ösön Kapuvárnál. A havazást havas eső váltotta szombat délután.
Várjuk olvasóink fotóit a tudosito@kisalfold.hu-ra!
Vasárnap, 18.25 - Hétfő estétől ismét havazhat

Vasárnap estig általában közepesen vagy erősen felhős lesz az ég. Az éjszaka második feléig elszórtan - főként a Duna-Tisza közén és a Nyugat-Dunántúlon - kisebb havazás, hózápor előfordulhat. Hajnalra az ország nagyobb részén kiderül az ég, hétfőn túlnyomóan derült, napos idő várható.

A Nyugat-Dunántúlon azonban végig erősen felhős maradhat az ég, ott hétfő estétől helyenként már ismét havazhat. Vasárnap éjszaka többfelé erős lökések kísérik az északi szelet, majd hétfőn délutánra már mindenütt mérséklődik a légmozgás.

A Dunántúli-középhegységben és a keleti megyékben hófúvás is kialakulhat. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -2 és -10 fok között alakul, de néhol -15 fok köré is lehűlhet a levegő. A legmagasabb nappali hőmérséklet hétfőn 0 és -5 fok között alakul - jelentette az Országos Meteorológiai Szolgálat.

20.54 - Telített az M1-es sztráda

Az M5-ös - M0-s - M1-es útvonalon Ausztria felé az erős tranzitforgalom miatt szinte egész nap folyamatosan telített forgalmi sávokban lehet autózni. Az autópályákon mindkét irányban a nyílt pályán hóeltakarítást és alászórást végző gépek mögött lassú haladásra kell készülni, azokat előzni tilos és veszélyes!

Az M1-es autópályán a biatorbágyi emelkedőn, később Tatabányánál, illetve Győr déli elkerülő szakaszán lassú még a forgalom.

20.45 - Gyenge esőre váltott a havazás

A Dunántúlon elszórtan szemerkél az eső, az ország keleti harmadán pedig még havazik vagy szállingózik a hó. A gyorsforgalmi utak nagy része sónedves, hókásás szakaszok már csak az M35-ösön fordulnak elő.

A fő- és mellékutak mindenhol járhatóak, többségük hókásás, de a a Dunától keletre, illetve a nyugati országrész magasabban fekvő területein még több felé lehet télies útviszonyokra - latyakos burkolatra - számítani. A látási viszonyok mindenhol kielégítőek. Országszerte gyenge a légmozgás, viszont az ország nyugati felén több helyen is élénkebb széllökéseket mértek - írja az Útinform.

18.02 - Nem várható jelentős csapadék, de viharos széllökések lehetnek vasárnap

Vasárnap felhős égre, rövidebb napos időszakokra számíthatunk. Számottevő csapadék már nem lesz, de helyenként gyenge havazás, hózápor esetleg kialakulhat. Szombaton délutánig a délnyugati, majd az északnyugatira, északira forduló szelet nagy területen kísérik erős széllökések, de hajnaltól a Dunántúlon viharos széllökések is lesznek.

Emiatt vasárnap a Dunántúli-középhegység mellett a keleti megyékben is lehet hófúvás. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet +2 és -4 fok között valószínű. A legmagasabb nappali hőmérséklet vasárnap +3 és -3 fok között alakul, keleten az alacsonyabb értékekkel. Sőt, ott lesznek helyek ahol a reggeli, délelőtti órákban áll be a maximum, ezt követően hűlni fog - olvasható az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzésében.

17.23 - Havas Győr az óriáskerékről
 
Fotó: Olvasó

17.03 - A nap legaranyosabb képét Tétről kaptuk
 
Fotó: Tudósító

16.34 - Tragédia Bőnynél

Ketten életüket vesztették a balesetben, két ember megsérült. Részletek itt.

16.22 - 35 gép és 100 ember végez síkosságmentesítést Győrben

A Győr-Szol Zrt. koordinálásában péntek este 18 órától folyamatos a síkosságmentesítés a hóeltakarítás Győrben. A munka, amelyben 35 gép és közel 100 ember vesz részt szombaton este és éjszaka is teljes kapacitással folytatódik. Amint végig érnek a gépek a programjaikon, azonnal újrakezdik a hótolást és a szóróanyag kijuttatást - közölte a Győr-Szol.

A szolgáltató megjegyezte: az érvényben lévő jogszabályok értelmében a magántulajdonú lakóingatlanok vagy üzlethelyiségek előtt a járda takarítása a tulajdonos illetve a bérlő feladata, ezeken a területeken nekik kell a síkosságmentesítést elvégezniük.

16.00 - Pannonhalmán és a Rábaközben is elállt a havazás

Pannonhalmán a havazást rövid ideig havas eső váltotta, majd utóbbi is elállt - írta Tudósítónk. A havazás elállt, melyet gyenge szemerkélő eső követett. A feltámadott szél miatt hidegebb a levegő. A lesett hó lassú olvadásnak indult a Rábaközben - erősítette meg másik Olvasónk.

15.31 - Győrladamértől Agyagosszergényig - közel 100 képet kaptunk Olvasóinktól a havazásról
 
Az egész megyét hó borítja Sopron kivételével - Olvasóink remek pillanatképei

15.18 - Eddig két baleset történt

Mivel az utak havasak, hókásásak, csúszósak, mindenkit arra kérünk, hogy csak a téli időjárásra és útviszonyokra megfelelően felkészített autóval induljanak útnak.

Megyénkben a télies időjárás miatti balesetekhez két esetben riasztották a tűzoltókat. Tegnap este az M85-ös főúton Ikrény térségében hajtott szalagkorlátnak egy autó, ma délben pedig a 81-es főúton Győr határában csúszott árokba egy kocsi, amit drótkötél segítségével húztak vissza az útra a győri hivatásos tűzoltók. A balesetekben nem sérült meg senki.

Felhívjuk a figyelmet, hogy tekintettel a megváltozott időjárási körülményekre, fokozott óvatossággal közlekedjenek és tartsák be a téli közlekedésre vonatkozó szabályokat! - olvasható a Megyei Katasztrófavédelem honlapján.

15.02 - Hóhelyzet Vámosszabadi és Medve között
 
 
Fotó: Csicsay Imre

14.31 - Sopronban nyoma sincs havazásnak

Rábatamásiban dél körül már 20 cm hó esett, Sopronban semmi nyoma havazásnak. A 85-ösön az agyagosszergényi ágazótól Győr felé van csak hó. Az utak pocsékok, hótoló nincs - osztott meg értékes információnkat egy újabb Olvasónk.
 
Sopronban egyelőre csak eső hullott.

14.16 - Olvasónk úgy autózott Vitnyéd közelében, mintha Finnországban járt volna
 

13.52 - Tél tábornok behavazta Győrt
 
Fotók: Mészáros Mátyás

13.14 - Egyes útvonalakon bajban a kukásautók

A GYHG Nonprofit Kft. tájékoztatja a lakosságot, hogy Felpéc, Kajárpéc és Tényő települések dombos részein a hulladékgyűjtő járatok a havazás miatt helyenként nem tudnak végigmenni a járatútvonalon.

A vidéki településeket érintő, a téli időjárás miatt esetlegesen kialakult hulladékszállítási elmaradásról, valamint a szállítás soron kívüli pótlásának időpontjáról hétfőn tájékoztatja az érintett önkormányzatokat a közszolgáltató. A GYHG Nonprofit Kft. megköszöni a lakosság türelmét és megértését.

12.49 - Csipegetnek a madarak
 
Éhesek voltak a madarak, közel engedték a fotóst - írta Olvasónk.
Éhesek voltak a madarak, közel engedték a fotóst - írta Olvasónk.

12.24 - Hóember Kapuváron
 
Fotó: Tudósító
Fotó: Tudósító


12.07 - Olvasónk fotóin a hóhelyzet az utakon
 
Abdai lehajtótól Bécs irányába az M1 bedugult - írta Tudósítónk.
Abdai lehajtótól Bécs irányába az M1 bedugult - írta Tudósítónk.
 
Ilyen volt az M85-ös Győr közelében szombat délben. Fotó: Olvasó
Ilyen volt az M85-ös Győr közelében szombat délben. Fotó: Olvasó

11.42 - Fokozódik a helyzet Hegyeshalomnál

A megnövekedett forgalom miatt öt kilométeren torlódnak a járművek az M1-es autópályán a hegyeshalmi határátlépési pontnál Ausztria felé, és az 1-es úton is torlódás alakult ki - tájékoztatott a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője szombaton.

Tóth Gabriella elmondta, hogy az M1-esen a várakozási idő mintegy egy óra, az 1-es úton pedig fél óra. Hozzátette, hogy napközben akár hosszabb torlódás is kialakulhat, ezért arra kérik a sofőröket, hogy lehetőség szerint válasszák a rajkai, a vámosszabadi vagy a soproni határátlépési pontokat, indulás előtt pedig tájékozódjanak a várható várakozási időkről a rendőrség honlapján.

11.36 - 40 km/óra a maximum a 85-ösön 

Kapuváron és környékén a 85-ös főút havas - tudtuk meg Olvasónktól. Írása szerint a főúton legfeljebb 40-nel lehet haladni. Itt és más megyei útszakaszon is vigyázzanak egymásra!

10.54 - Átlépte a 10 cm-et a hóvastagság megyénkben

A met.hu-n meteorológiai észlelések menüben olvasható adatok szerint több megyei településen is átlépte a hóvastagság a 10 cm-et. Győrben 8-12 cm-et, Győrsövényházán 12 cm-et, míg Győrszemerén 15 cm-et mértek az amatőr meteorológusok.
 

10.16 - Különösen az autópályán lehet veszélyes

"Lébény környékén párás az idő" - figyelmeztet a nehéz látási viszonyokra az Útinform.

9.41 - Olvasónktól kaptuk: mosolygós hóember
 
Irány a szabadba! Itt a nagy alkalom, bárki építhet hóembert.
Irány a szabadba! Itt a nagy alkalom, bárki építhet hóembert.

9.15 - Elsőként a hidakat takarítják 

A Győr-Szol Zrt. készenléti ügyeletben lévő állománya január 4-én 18 órakor, a havazás kezdetével egy időpontban megkezdte a síkosságmentesítési és hó eltakarítási munkálatokat a kisalföldi megyeszékhelyen. A társaság munkatársai és járművei a technológiai előírásoknak megfelelően elsőként a hidakon és a felüljárókon, a közösségi közlekedés elősegítésére tömegközlekedési útvonalakon dolgoznak, ugyanakkor szóróanyag kerül a főbb utak és a buszmegállók burkolatira, valamint a közterületi járdákra és terekre.

35 gép, 100 ember

A főutakat, a forgalmas városi szakaszokat nagygépek, a belvárosi, szűkebb utcákat kisebb járművek, a buszmegállókat, gyalogátkelőhelyeket kézi erővel síkosságmentesítik. Éjjel 1 órától zajlik a lakóutcákban a hótolás is. A teljes kapacitással zajló munkában összesen 35 gép és közel 100 ember vesz részt. A síkosságmentesítés és a hó eltakarítás folyamatos, a munka addig tart, amíg azt az időjárási viszonyok azt indokolttá teszik. A számozott főutak városi szakaszain az Állami Közútkezelő végzi a munkát.

A Győr-Szol Zrt. minden, a közlekedésben résztvevőtől a szokásosnál nagyobb türelmet kér, egyben a szolgáltató felhívja a figyelmet, hogy az időjárásban és az utakon télies körülményekre kell számítani, ami a megszokottnál hosszabb menetidőt eredményezhet. A télies útviszonyok miatt a téli közlekedésre felkészített járművel tanácsos útnak indulni.
 
Tél Győrben - hó borítja a várost.

Tilos a tavakon a csúszkálás

Az érvényben lévő jogszabályok értelmében a magántulajdonú lakóingatlanok vagy üzlethelyiségek előtt a járda takarítása a tulajdonos illetve a bérlő feladata, ezeken a területeken nekik kell a síkosságmentesítést elvégezniük.

A télies időjárás, a havazás miatt csúszásveszély alakult ki a vízpartokon is. A győri folyópartok mentén több helyen figyelmeztető táblák jelzik a fokozott balesetveszélyt, így ezeket a sétálóutakat mindenki saját felelősségére használhatja. A téli időszakban érdemes fokozottan figyelniük az itt közlekedőknek, hiszen a páralecsapódás vagy hóesés miatt ezeken a helyeken könnyen előfordulhat jegesedés, még enyhébb időben is jelentős a csúszásveszély. Nagyobb hidegben, jegesedés esetén a Győrben található városi tavakra, folyószakaszokra is vonatkozik a csúszkálás, a korcsolyázás tiltása, ezt a téli sportot a műjégpályán lehet űzni.
 
Fotók: Beledi Márta

8.26 - Kapuváron szombat reggel is havazik
 
Fotó: Tudósító
Fotó: Tudósító

8.08. - Havas eső válthatja a havazást

Szombaton országszerte csapadékos idő várható, többfelé fog havazni, helyenként gyenge hófúvás is előfordulhat, de napközben a Dunántúlon egyre többfelé havas esőre, esőre, néhol átmenetileg ónos esőre válthat a csapadék.

Kezdetben a Dunától keletre lehet többfelé élénk a délnyugati szél, mely napközben többfelé feltámad, majd délután a Dunántúl északi felén erős, viharos lökések kísérhetik az északnyugatira forduló szelet. Hajnalban -6 és +1, nappal -3 és +4 fok között alakul a hőmérséklet, nyugaton lesz enyhébb az idő. Kettősfronti hatás várható - írja az Időkép.

Vasárnap elszórtan még előfordulhat kisebb havazás, egy-egy futó hózápor, de már szakadozottabbá válik a felhőzet, többfelé kisüt a nap. Az erős, viharos északi-északnyugati szélben napközben -3, +3 fokot mérhetünk.

8.04 - Erős a forgalom a sztrádákon

Az M5-ös - M0-s - M1-es útvonalon Ausztria felé a nagyszámú, tranzitforgalomban nyugat felé autózók miatt folyamatosan telített forgalmi sávokban lehet autózni. Helyenként lelassul az előrejutás - közölte szombat reggel az Útinform.

Szombat, 7:55

Már szinte az egész országban havazik, vagy szállingózik a hó, csak a nyugati határ mentén és a keleti országrészben vannak még elszórtan csapadékmentes területek.

A gyorsforgalmi utak nagy része sónedves, azonban az M1-es autópálya komáromi szakaszán hókásás a burkolat. A fő- és mellékutakon az intenzív havazással érintett területeken télies útviszonyokra kell számítani.

A frissen lehullott hó mennyisége a legtöbb helyen 1-4 cm, de a Bakonyban elérheti a 5-10 cm-t is. A látási viszonyok mindenütt kielégítőek. Országszerte gyenge, vagy mérsékelt a légmozgás, Mohács térségében erősebb széllökésekre is lehet számítani. A hőmérséklet -6 és +1 fok között változik - írja az Útinform.

Útállapot péntek 22:15-kor -forrás: Útinform

A Salgótarjánt Péccsel összekötő vonaltól nyugatra szinte mindenütt esik a hó, a nyugati határ mellett azonban már több helyen elállt a havazás Az ország többi területén egyelőre borult, de csapadékmentes az idő.

A gyorsforgalmi utak nagy része sónedves, azonban az M1-es autópálya komáromi szakaszán, illetve az M7-es autópálya balatonvilágosi és fonyódi útvonalán latyakos a burkolat.

A fő- és mellékutakon az intenzív havazással érintett területeken télies útviszonyokra kell számítani. Ott az utak nagy része havas, hókásás, illetve Kisvárda és Nyíregyháza térségében a korábbi havazás nyomán még letaposott havas mellékúti szakaszok előfordulhatnak.

A látási viszonyok Fertőszentmiklós térségében közepesek, jellemzően 100 és 300 méter közötti a belátható út hossza.

20.56 - Győrben is havazik, a parkoló autókon már jól látszik:
Fotó: Olvasó
Fotó: Olvasó


Útállapot, időjárás az Útinform jelentése szerint:

A Kaposvárt Esztergommal összekötő vonaltól nyugatra már mindenütt esik a hó, Az ország többi területén egyelőre borult, de csapadékmentes az idő.

A gyorsforgalmi, valamint a fő- és mellékutak burkolata a havazással érintett területeken többnyire vizes, sónedves, de Somogy és Veszprém megyében. valamint Győr és Fertőszentmiklós térségében előfordulhatnak havas, hókásás útszakaszok, illetve Kisvárda és Nyíregyháza térségében a korábbi havazás nyomán még latyakos, hókásás mellékúti szakaszokra lehet számítani.

A látási viszonyok Fertőszentmiklós, Zalaegerszeg és az M7-es autópálya eszteregnyei szakaszán közepesek. Ott 100 és 300 méter közötti a belátható út hossza.
Jellemzően gyenge, vagy mérsékelt a légmozgás.
A hőmérséklet -10 és -2 fok között változik.

20.50 - Kapuváron már több centis a hóréteg, erre érkezett most az utánpótlás:
Fotó: Olvasó
Fotó: Olvasó
 
Fotó: Olvasó
Fotó: Olvasó

18.38 - Nyugat felől megérkezett az újabb havazás.
Forrás: Időkép
Forrás: Időkép

Várható időjárás az ország területén szombat estig
Északnyugat felől beborul az ég, és egyre többfelé várható havazás. Szombaton túlnyomóan borult idő lesz, legfeljebb délután északon vékonyodik el a felhőzet. Sokfelé valószínű csapadék; keleten hó, de kezdetben csak nyugaton, majd délután már a Dunántúl nagy részén és a középső országrészben eső, havas eső is lehet.

A helyenként erős északnyugati, északi szél mérséklődik, majd éjszaka délnyugatira fordul. Szombaton eleinte a délnyugati, majd délutántól az északnyugatira forduló szél megerősödik, a Kisalföldön az északnyugati szél néhol viharossá fokozódik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -1 és -7 fok között valószínű. A legmagasabb nappali hőmérséklet szombaton -3 és +3 fok között alakul - olvasható a met.hu előrejelzésében.

Péntek 7.10 Figyelmeztető előrejelzés Magyarország területére péntek éjfélig

Délutánig elvétve előfordulhat kisebb havazás, hózápor, majd a késő délutáni óráktól északnyugat felől kiterjedt havazás kezdődik. A csapadékzóna éjfélig nagyjából a Duna vonaláig ér el. Ebből már nagy területen lehet összefüggő hóréteg, általában lepel-3 cm, de az északnyugati megyékben 5 cm-t meghaladó mennyiség is hullhat.

A Dunántúlon erős, egy-két helyen (főként a Dunántúli-középhegységben és az Alpokalján) viharos lökések (ált. 60-65 km/h) kísérhetik az északnyugati, északi szelet. Délutántól jelentősen mérséklődik a légmozgás.

Péntek 7.00 - Útállapot, időjárás

A északkeleti országrészben Borsod-Abaúj-Zemplén, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Hajdú-Bihar és Békés megye északi részén szállingózik, de Nyíregyháza térségében és az M35-ös autópálya hajdúböszörményi szakaszán havazik. Másutt borult, felhős, de csapadékmentes az idő.
Az autópályák, autóutak sónedvesek, Pest megyében és az M1-es autópályán viszont szárazak.
A fő-és mellékutak burkolata a csapadékkal érintett területeken, valamint a Dunántúlon Vas és Zala megyében havas, latyakos, hókásás.
A látási viszonyok mindenütt jók.
A Dunántúl északi részén élénk szél fúj, az ország többi részén szélcsend van, vagy gyenge a légmozgás.

22.00 - Útinform:


A gyorsforgalmi, valamint a fő-és mellékutak burkolata a Dunántúl jelentős részén, illetve a keleti megyékben elszórtan sónedves, Vas, Zala és Somogy megyében viszont előfordulhatnak hókásás, havas alsóbbrendű útszakaszok is.

A látási viszonyok mindenütt jók.

Jellemzően szélcsend van, vagy gyenge a légmozgás, a Dunántúlon elszórtan viszont élénk szél fúj.
A hőmérséklet -11 és +2 fok között változik

18.39 - A met.hu előrejelzésében az olvasható, hogy pénteken pénteken újabb havazás várható a megyében, 12 óra alatt 5 cm-t meghaladó friss hó hullhat.
Forrás: met.hu

18.34 - Az erős intenzitásnak és a hideg időnek köszönhetően a hózáporok által érintett tájakon több helyen is kifehéredett a táj, nyugaton helyenként több mint 5 cm hó hullott rövid idő alatt - írja az Időkép. 

A hózáporok intenzitása jól megfigyelhető webkameráik gyorsított felvételein is:

 

17.07 - Útállapot a Rábaközben: olvasónk videói a 85-ös főútról és az M85-ös gyorsforgalmiról.

Az M85-ös lehajtó Farádnál: 

Olvasónk azt írja, a 85-ös főút havas, jeges, így néz ki Farád és Rábatamási között:


Veszkény és Kapuvár között pedig hóátfúvások nehezítik a közlekedést:


16.35 - Sopronban kifehéredett a Deák tér, olvasónktól kaptuk a fotót, aki azt írja, most is szállingózik a hó. Hozzátette, már hókotrót is látott a városban.
Fotó: Olvasó
Hóban futkározhatnak a kutyák a Deák téren. Fotó: Olvasó

15.43 - Olvasónk tájékoztatása szerint az M85-ös út a csornai elkerülő után a farádi lehajtóig, a 85-ös főút pedig Farád és Szárföld között havas.
 
Olvasónk kutyája hamar meggondolta magát.
Olvasónk kutyája hamar meggondolta magát.

15.00 Útinform - Országszerte borult, felhős az ég, Győr-Moson-Sopron és Vas megyében többfelé esik a hó, Komárom-Esztergom és Fejér megyéből, valamint az M3-as autópálya emődi szakaszáról hószállingózást jeleztek.

A gyorsforgalmi, valamint a fő- és mellékutak szinte mindenütt szárazak, vagy felszáradóban vannak, a csapadékkal érintett területeken vizesek vagy sónedvesek. Fertőszentmiklós térségében előfordulhatnak havas alsóbbrendű útszakaszok, ott a friss hó mennyisége 1-4 cm.

A látási viszonyok Győr-Moson-Sopron és Vas megyében az erős havazás miatt közepesek, ott jellemzően 100 és 300 méter közötti a belátható út hossza.

A Dunántúlon, valamint Pest, Bács-Kiskun és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében jellemzően erős északnyugati széllökésekre kell számítani, az M7-es autópálya fonyódi szakaszán viharos erejű szél fúj. Az ország középső területein, valamint a Tiszántúlon közepes vagy gyenge a légmozgás.

A hőmérséklet -6 és +2 fok között változik.

Péntek estig a Kárpát-medence fölé átmenetileg száraz, hűvös légtömegek érkeznek, majd egy tőlünk északra lévő ciklon melegfrontja éri el térségünk. Ennek köszönhetően pénteken a késő délutáni, esti óráktól egyre többfelé várható havazás - írja a met.hu.
Várható időjárás az ország területén péntek estig

A felhőátvonulások mellett hosszabb-rövidebb napos időszakokra számíthatunk, pénteken a délutáni óráktól északnyugat felől beborul az ég. Ma szórványosan, éjszaka és holnap a nap első felében helyenként alakul ki hózápor, majd a késő délutáni óráktól nyugat felől egyre többfelé havazás kezdődik. Az északnyugati szél nagy területen, pénteken már csak a Dunántúlon lesz erős, viharos, majd délutántól mindenhol mérséklődik a légmozgás. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -3 és -8 fok között várható, de néhol ennél hidegebb is lehet. A legmagasabb nappali hőmérséklet pénteken +1 és -3 fok közt alakul.
Hol havazik éppen? Kattintson ide az élő képhez >>

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A tavalyi volt a legmelegebb év Magyarországon

A tavalyi volt a legmelegebb év Magyarországon
Az 1901 óta vezetett mérések szerint 2018 lett a legmelegebb év Magyarországon. Tovább olvasom