Kisalföld logö

2019. 04. 22. hétfő - Csilla, Noémi Még több cikk.

Hétfő délutánra talán kiderül az idő, de addig jöhet zápor, zivatar

Egyre inkább a déli és nyugati vidékeken lehet számítani esőre, záporra, délkeleten egy-egy zivatar sem kizárt.
Kezdetben északkeleten szakadozottabb lesz a felhőzet, másutt még erősen felhős marad az ég. Egyre inkább a déli és nyugati vidékeken lehet számítani esőre, záporra, délkeleten egy-egy zivatar sem kizárt. Éjszaka délnyugaton is megszűnik a csapadék, miközben északkelet felől nagyobb területen szakadozik, csökken a felhőzet, és hétfőn délutánra az ország nagy részén már gyengén felhős, napos, száraz idő lesz. Az északi, északkeleti szelet vasárnap az Északi-középhegység és az Észak-Alföld tágabb környezetében, hétfőn a Dunától keletre nagy területen erős lökések kísérik. A legalacsonyabb hőmérséklet általában 2 és 9 fok között alakul. A legmagasabb nappali hőmérséklet 12 és 17 fok között várható.

Időjárási helyzet Európában:
Változatlanul egy hatalmas kiterjedésű magasnyomású képződmény határozza meg Észak-Európa időjárását, melynek középpontja a Skandináv-félszigeten található. Az általa uralt területeken jellemzően sokat süt a nap, ugyanakkor összefüggő köddel, illetve rétegfelhőzettel borított tájak is előfordulnak. Az anticiklon déli, délkeleti peremén, Németország és a Kelet-európai-síkság fölött egy-egy gyengülő magassági hidegörvény figyelhető meg, a szárazföld déli, délkeleti részének időjárását pedig sekély ciklonális mező alakítja. A felsorolt vidékeken a felhős időjárás a jellemző többfelé esővel, záporral. Főként a mediterrán térségben zivatarok is kialakulnak, a magasabban fekvő helyeken pedig havazik, de havazást jelentettek Németország, valamint Nyugat-Oroszország síkvidéki területeiről is. Említést érdemlő időjárási front kontinensünkön csupán Nyugat-Európa partvidékén található, ott az Atlanti-óceán fölött örvénylő ciklon hullámzó frontrendszere okoz csapadékos időjárást. A hőmérséklet Európa északi és középső vidékein többnyire 2 és 12 fok között alakul, az alacsonyabb értékeket a Jeges-tenger partvidékén, Oroszország nyugati határvidékén, illetve Németországban mérik. 15 fok fölé nagyobb területen a Földközi-tenger medencéjében, az Ibériai-félszigeten, valamint a Kaszpi-tenger északi partvidékén emelkedik a hőmérséklet, amely Spanyolország déli részén a 25 fokot is megközelíti. Hétfő estig a Kárpát-medence fölé északkelet felől száraz léghullámok érkeznek, ezért holnap már mindenütt a napsütés lesz a meghatározó.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Annyit ígérhetünk, hogy szakadozottabb lesz a felhőzet

Annyit ígérhetünk, hogy szakadozottabb lesz a felhőzet
A záporok maradnak, csak északkeleten nem valószínű csapadék. Tovább olvasom