Helyi sport

2019.09.09. 14:51

Új néven, emlékmérkőzéssel készül a szezonra a győri kosárcsapat

UNI Győr MÉLY-ÚT néven, a Fűzy Ákos-Tapodi Péter Emlékmérkőzéssel készül a bajnoki idényre az elmúlt szezonban negyedik női kosárlabdacsapat.

A klub honlapjának híradása szerint a hétfői sajtótájékoztatón Fűzy András elnök emlékeztetett arra, hogy hat éve szenvedett súlyos buszbalesetet az együttes, amely Sopronba tartott edzőmeccsre. A Vitnyéd előtti szerencsétlenségben Fűzy Ákos vezetőedző és Tapodi Péter klubigazgató életét vesztette, s azóta minden évben mérkőzéssel emlékeznek a szomorú eseményre.


"A gyász helyét már az emlékezés vette át, így lesz ez most is. Kedden 18 órakor ismét összecsapunk a Sopronnal, a meccsre a belépés ingyenes, csupán egy labdát várunk minden szurkolótól, amelyet a kezdés előtt kell a pályára bedobni. A játékokat ezúttal is a győri és Győr környéki óvodákba juttatjuk el" - jelentette be Fűzy András.


A klubvezető kifejtette, a cél továbbra is az, hogy az NB I-ben versenyben legyenek az érmes helyekért, s bár az Európa Kupában az egyik legnehezebb csoportba kerültek, onnan is továbbjussanak.

Milos Pavlovic vezetőedző a szezon várakozásairól elmondta: szeretnének gyorsabb kosárlabdát játszani, mint tavaly, s bízik benne, ezzel együtt eredményesebbek is lesznek.


"Sok tehetséges fiatal érkezett, emiatt a csapatépítésben szükség lesz egy kis türelemre, de azt gondolom, a keret képes megfelelni az elvárásoknak. Nyilván ehhez szükség lesz a tapasztaltabb játékosokra, a maradókat és az újakat is ennek szellemében választottuk ki" - fogalmazott a szerb tréner.


Raksányi Krisztina csapatkapitány, aki júliusi bokaműtéte után a rehabilitációját tölti, közölte, jól halad a gyógyulása.


"Úgy néz ki, november végén visszatérhetek a pályára, de elsietni semmit nem szeretnék. Kívülről szemlélve a felkészülés első hónapját azt gondolom, jó úton haladunk. Az első edzőmeccsen a Sopron ellen elég jól működtek a begyakoroltak, a külföldiek is jól illeszkedtek be, emberileg is jól illenek a struktúrába. Nagyon remélem, hogy ennek a pályán is lesz látszata, s jobb eredményeket érünk el, mint az előző szezonban" - mondta Raksányi Krisztina.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában