Röplabda

2020.01.13. 16:15

SZESE Győr – NB II-es eredmények

kisalfold.hu

FÉRFI NB II

Zalaegerszegi TE–SZESE Győr 1:3 (11, -25, 19, 29)

Zalaegerszeg, NB II-es férfimérkőzés, 50 néző. V.: Farkas L., Barabás B.

SZESE: Falvay, Szántósi, Gyuris, Lengyel, Földes, Bellovicz, Bicskó (liberó). Csere: Csank, Sebestyén, Mészáros Á., Mészáros B. Vezetőedző: Fehér Tibor.

Rossz előjelekkel indult csapatunk egerszegi túrája, ugyanis a csapatot szállító autóbusz lerobbant, s kalandosan jutottunk csak le a mérkőzés helyszínére, így a találkozó közel fél órás csúszással kezdődött.

Úgy tűnt ez jobban megzavarta rutinos ellenfelünket, ugyanis gyorsan 10 pontos előnyt alakítottunk ki. Minimális hibaszázalékkal és nagy fegyelemmel játszottunk, a cserék is jól szálltak be a mérkőzésbe, így könnyen húztuk be az első játszmát.

Nem úgy a másodikat, ahol támadásban és nyitásban is többször rontottunk, s a felébredő Zalaegerszeg nem engedte, hogy ellépjünk. Hol az egyik, hol a másik fél vezetett 1-1 ponttal, de a kiélezett végjátékot a rutinosabb hazaiak nyerték.

A harmadik szettben újból a kezdőhatosunk lépett a pályára, s ráerőltettük az akaratunkat a házigazdára, így újabb simának tűnő játékrész következett, de a záróetapban látszott, hogy a zalaiak nem akarják olcsón adni magukat.

Mindent megtett a házigazda a pontszerzés reményében, s a negyedik játszmában is több hibát vétettünk, így a végjátéknak 4 pontos hazai előnyről vághattunk neki. Innen hatalmas szívvel visszajöttünk a meccsbe, majd pokoli végjátékban megnyertük a szettet és a mérkőzést is.

Fehér Tibor: – Harcosan és motiváltan játszottunk, voltak szép és vagány megoldásaink a pályán. Hajtós mérkőzés volt, minden elismerésem a Zalaegerszegé, mert komoly ellenfélnek bizonyult. Számítottunk egy ilyen mérkőzésre, de most már az utolsó fordulóra koncentrálunk, ami fontos a rájátszás szempontjából.

NŐI NB II

SZESE Győr–MTK Budapest 0:3 (15, 25, 14)

Győr, egyetemi edzőcsarnok, NB II-es női mérkőzés, 40 néző. V.: Vigh, Gregor.

SZESE: Hirni, Sinai, Juhász V., Lakatos R., Orbán, Tóth L. Csere: Léhner-Vargán, Sas. Edző: Szamosi Balázs.

Nem kezdtek rosszul lányaink az MTK ellen, de néhány oda-vissza pont után elléptek a vendégek. Hat pontról aztán a szett közepére visszazárkóztunk, de 2-3 egységnél közelebb nem engedtek minket a fővárosi kék-fehérek, s magabiztosan nyerték az első játszmát.

A másodikban aztán jött a hideg zuhany, legalábbis a listavezetőnek. A mieink pontos és bátor nyitásokkal sokáig tartották magukat, majd 7–6-nál átvették a vezetést. Ez annyira állva hagyta az ellenfelet, hogy gyorsan elléptünk és 13–8-nál nekik kellett időt kérniük. A szett végére aztán fokozatosan visszazárkóztak, s bár két szettlabdánk is volt, mindig becsúszott egy-egy pontatlanság a kulcspillanatokban, így végül nagy küzdelemben, de fordított a bajnoki éllovas és behúzta ezt a szettet is.

A harmadik játékrészben hasonlóan alakult az állás mint az elsőben. Fej-fej mellett haladt a két csapat, de a szett felére elfogytunk, s már több mint 3 pont hátrányban voltunk. A sorozatos rontások végül megbosszulták magukat, s a rutinosabb fővárosiak megnyerték a szettet, s ezzel a mérkőzést is.

Szamosi Balázs: – Elégedett vagyok annak ellenére, hogy 3:0-ra kikaptunk, hiszen a második szettben huszonöt pontot ütöttünk a listavezetőnek, sőt, több szettlabdánk is volt, ami csak nüanszokon múlt. Az első és a harmadik játszmában ők domináltak, de a másodikban a kockázatos nyitásaink bejöttek és láttam biztató jeleket. Ha komoly meccset akarunk játszani velük, akkor a jelenleg tanulási fázisban lévő játékelemeket pontosítani kell, ezen dolgozunk.

Címkék#röplabda

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában