Röplabda

2020.05.30. 14:20

Szakmai igazgatót vált a SZESE Győr

 Két szezont követően távozik Fehér Tibor, a SZESE Győr csapatának szakmai igazgatója. Az 53 éves edző sikeresen szerepelt a Rába-parti együttessel, hiszen újoncként benn tartotta a csapatot az NB I-ben, ám május 31-én lejáró szerződését nem újítja meg. Helyét a felvidéki születésű szakember, Németh Edmund veszi át az egyesületnél.

Németh Richárd

Fehér Tibort (balra) Németh Edmund váltja a győri SZESE férficsapatának kispadján.

Fotó: Szantosi Bence

„Köszönöm a klubnak a lehetőséget, hogy másfél évig irányíthattam a szakmai munkát és a felnőtt férficsapatot. Ez idő alatt megjártuk a mennyet és a poklot is, de úgy érzem, sikeres munkát végeztünk a kollégákkal, hiszen az NB I-es idényben kiharcoltuk a bennmaradást, a következő NB II-es idényben pedig harmadik helyen zártunk. Sikerült jó közösséget, csapatot kovácsolni és sokat fejlődtek a játékosok” – kezdte Fehér Tibor.

„Nem győri lakosként, Veszprém mellől jártam az egyesület edzéseire. Igyekeztem minél többet segíteni a kollégáknak fiú- és lányvonalon is, amit élveztem és szerettem, s nagyon jól együtt tudtunk működni, de ugyanakkor óriási energiát vett ki belőlem a rengeteg utazás és a rendszeres éjszakai hazaérkezés. Emiatt úgy kellett döntenem, hogy fájó szívvel, de a továbbiakban nem tudom vállalni ezt a terhet, és Veszprémben folytatom tovább a munkát” – búcsúzott a szakmai igazgató.

Fehér Tibort (balra) Németh Edmund váltja a győri SZESE férficsapatának kispadján.

A következő szezontól egy másik rutinos szakember veszi át a stafétát a klubnál Németh Edmund személyében. A 63 éves szakember korábban több csapatban is játszott a szlovák élvonalban és edzőként is ért el szép sikereket.

„Tizenhat évesen kezdtem a röplabdát, mikor Komáromban gimnazista lettem, majd az egyetemi éveim alatt az Inter Bratislavában játszottam Pozsonyban. Katonaéveim alatt a honvédcsapat, a Dukla Trencsén röplabdása voltam, majd Dunaszerdahelyen is játszottam, ahonnan 1986-ban tértem vissza Komáromba, ahol aztán játékos-edző, majd később vezetőedző lettem. Innen 2015-ben jöttem Magyarországra, ahol előbb egy évig a Sümeget vezettem az NB I-ben, majd két és fél évig a székesfehérvári MÁV Előre edzője voltam” – mesélte a szakember.

„Játékosként szlovák bajnoknak és főiskolás válogatottnak mondhatom magam, míg edzőként a legnagyobb sikerem, hogy a komáromi együttessel a legalsó szlovák bajnoki osztályból feljutottunk a legmagasabb ligába. Itt később ezüstérmet szereztünk és Szlovák Kupa-győzelmet is ünnepelhettünk. Magyarországon a Sümeggel a legjobb nyolcban végeztünk, míg Fehérváron egy nyolcadik és egy hatodik helyet szereztünk, utóbbival kiharcolva az extraligás szereplést” – mondta Németh Edmund, aki a közel másfél év kihagyás után a következő évadban már a győrieket irányíthatja.

„Tavasszal keresett meg a klubvezetés, hogy szeretnék, ha én venném át távozó kollégámtól a klub szakmai irányítását. Tetszett a koncepció, amit felvázoltak, így szóban már megállapodtunk, míg a formális papírmunkát a jövő héten végezzük el. A célokat is ekkor fogalmazzuk meg. Korábban is jó volt a kapcsolat a komáromi és a győri csapat között, többször játszottunk egymás ellen felkészülési mérkőzéseken és tornákon, így nem ismeretlen számomra az egyesület” – nyilatkozta az új szakmai igazgató.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában