Nem felejtik a volt kapust

2019.10.17. 08:00

Hat éve lett bűncselekmény áldozata az egykori ménfőcsanaki játékos

Hat éve hunyt el Héger Ádám, a Ménfőcsanak fiatal kapusa, akiről a korábbi társak – közöttük több győri – minden évben szülővárosában, Dunaújvárosban sírjánál és egy focimeccsel emlékeznek meg.

Szeitz Tibor

A 21 éves kapust és édesanyját 2013 októberében a Fejér megyei Mélykút közelében találták meg holtan, a sportoló és édesanyja bűncselekmény áldozata lett. Az elkövetéssel Héger Ádám édesanyjának élettársát gyanúsították.

A tehetséges labdarúgó korábban az NB II-ben Vácott is védett, halála előtt az akkor megyei I. osztályú Ménfőcsanak kapusa volt. Az első öt őszi fordulóban lépett pályára csapatában, ám megsérült és műtétje előtt korábbi otthonába utazott. Ha épp akkor nincs otthon, valószínű, nem történik meg vele a tragédia.

Ádám nagybátyja, a DAC-ot is irányító Héger József közreműködésével került a megyébe. Tagja volt a Kopp András alapította győri kapusiskolának is, amit aztán Ádámról neveztek el.

„A gyerekek kérése volt a névváltoztatás, amit mi is támogattunk” – nyilatkozta korábban Kopp András, aki ahogy minden évben, ezúttal is ott volt a dunaújvárosi temetőben:

„Győrből nyolcan képviseltük a kapusiskolánkat, s ott volt a megemlékezésen a nemrég még Gyirmóton dolgozó, amúgy dunaújvárosi Szepessy László is. A koszorúzást követően Ádám korábbi barátaival futballoztunk egy jót, így emlékezve meg az egykori társról” – mondta el Kopp András.

Aljas módon gyilkolt a tettes

A véres tettet Héger Ádám édesanyja élettársa követte el. A baracsi házhoz az erős gázszag miatt hívták ki a rendőröket, akik egy nyöszörgő férfit találtak az egyik helyiségben. A több sebből vérző Sz. Gyulát kórházba szállították, s ezután jött az igazi döbbenet. Elmondta, hogy két emberrel, 47 éves élettársával és annak fiával végzett. Ez öngyilkossági kísérletének oka. A férfi azt mondta: nem bírta elviselni élettársa hűtlenségét, ezért szombat éjjel megfojtotta Tündét. Az elborult elméjű férfi ezután átment Tünde alvó fiához, akit párnával fojtott meg. A 21 éves Ádámnak esélye sem volt a védekezésre. Mindkettőjüket kalapáccsal is bántalmazta.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában