Labdarúgás

2020.02.25. 13:36

NB III foci – Elege lett a Ménfőcsanak csapatkapitányának

Czanik Károly szerint valami nagyon elromlott az NB III-as Ménfőcsanaknál.

Németh Richárd

20190908 Ménfőcsanak Az NB III-as labdarúgó-bajnokság 6. fordulójában a Sárvár FC a Ménfőcsanak vendégeként kapott ki. Herold Trans Ménfőcsanak–Sárvár FC 1-0 Fotó: H. BARANYAI EDINA HBE Kisalföld

Fotó: Archívum/H. Baranyai Edina

A télen távozott az NB III ötödik helyén telelő Herold-Trans Ménfőcsanaktól Czanik Károly csapatkapitány. A 35 éves középpályás a szintén harmadosztályú Sárvár csapatában folytatja, őt kérdeztük klubváltása okairól és körülményeiről.

„Úgy gondolom, ha egy csapat ötödik helyen áll a bajnokságban, jönnek az eredmények, a csapat rekordokat dönt, az edző pedig a legtöbb pontot szerzi az együttessel az NB III-ban, azt mindenhol máshol tisztelnék, de úgy tűnik, Csanakon nem ez a helyzet. Egy régi-új szponzor ismét a klub mögé állt, de tudomásom szerint azzal a feltétellel, hogy Weitner Ádám nem lehet vezetőedző. Mikor ezt megtudtuk, négyen-öten bementünk a klub elnökéhez, hogy így nem szeretnénk folytatni a játékot és el akarunk igazolni” – kezdte a rutinos játékos.

A ménfőcsanaki csapatnál egy időben több hónapig késtek a fizetések, az anyagi gondok ellenére a játékosok teljes erőbedobással küzdöttek.

„Weitner Ádám elmondta, ha valaki a tartozások miatt nem akar jönni edzésre, megérti, de a meccsen adjunk ki magunkból mindent. Végigcsináltuk az edzéseket heti öt alkalommal tizenhatan-tizennyolcan, baráti kapcsolatok alakultak ki közöttünk. Ez a pályán is látszott, ahogyan egymásért küzdöttünk, de most valami nagyon elromlott. Az edzőnket januárban egy hónapra felfüggesztették a munkavégzés alól, nem látogathatja az edzéseket” – fogalmazott a játékos, aki egyébként a ménfőcsanaki klubnál tervezte a jövőjét.

Időközben Rozmán Lászlót nevezték ki a ménfőcsanaki klub szakmai igazgatójának, Weitner Ádám pedig asszisztens edzőként dolgozhat tovább.

„Korábban arról volt szó, hogy még másfél évet játszom és utána pályaedző lehetek, aki az egyéni képzésekért felel. Ezek voltak Turbék István elnök szándékai velem és így jó is lett volna. Sajnos nem így alakult. Olyan gondolat is megfordult a fejemben, hogy abbahagyom a futballt, de most fél évig segítek Sárváron, hogy kiharcoljuk a bennmaradást, utána pedig kiderül, miként tovább” – mondta végül Czanik Károly.

A korábbi csapatkapitány nyilatkozatával kapcsolatban megkerestük a klub elnökét, Turbék Istvánt, aki a tartozásokat elismerte, a többi állítással azonban nem értett egyet.

„A szponzori kérdésre reagálva, nálunk nincs ilyen téma. A pénzügyi gondok igazak, tavaly valóban voltak elmaradások a fizetésekkel, de a nyáron stabilizáltuk a klub helyzetét. Czanik Károly a télen azzal jött oda hozzánk, hogy szeretné abbahagyni a futballt, ezért szerződést bontottunk vele. Ennek ellenére most Sárváron folytatja. No komment” – tette hozzá Turbék István klubelnök.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában