Labdarúgás

2020.04.16. 09:23

NB III foci – Eddig elégedett a lipóti gólgyáros

Az előkelő harmadik helyen áll a koronavírus-járvány miatt félbeszakított NB III-as bajnokságban az újonc Lipót Pékség.

Németh Richárd

Az együttes gólfelelőse, Zimonyi Dávid sem panaszkodhat. A góllövőlistát vezető támadó természetesen elégedett csapata és saját maga idei szereplésével.

„Nagyon örülünk annak, hogy így alakult eddig az idény, bevallom, nem számítottunk rá a bajnokság kezdetén, hogy ilyen szépen fogunk szerepelni újoncként a harmadosztályban. Rosszul kezdtünk, hiszen két vereségbe is beleszaladtunk, bár hozzá kell tenni, hogy azokon a mérkőzéseken sem játszottunk rosszul, de pontatlanok voltunk a befejezéseknél. Ezt követően elindultunk felfelé és több hosszabb győzelmi szériánk is volt, míg a kupában a legjobb tizenhat közé jutottunk, így azt gondolom, elégedettek lehetünk az első NB III-as évünkkel – kezdte Zimonyi Dávid. – Meglepetés volt, hogy egészen a dobogóig fel tudtunk kapaszkodni, de több játékost is igazoltunk a nyáron, akik hat-nyolc forduló alatt beilleszkedtek és jó csapat alakult ki Lipóton. Olyannyira, hogy télen szóba került, mi lenne, ha rátennénk még egy lapáttal és megpróbálnánk elérni a feljutást, de végül nem adtuk be az NB II-es licenckérelmet és sajnos a bajnokság is félbeszakadt.”

A még mindig csak 22 éves játékos nehezen viseli a kényszerszünetet és nagyon felborította napirendjét a leállás.

„A csapattársaimat és engem is nagyon megvisel ez az egész járványhelyzet. Volt egy megszokott heti programunk, edzések, hétvégén mérkőzések, s most minden felborult. Itthon egyénileg edzek, de unalmasabb, mint amikor a társakkal készülünk a pályán. A vasárnapi mérkőzések hiányoznak a legjobban – folytatta a labdarúgó, akinek több szép emléke is akad első NB III-as idényéből. – A kupában az volt a legjobb, amikor a Zalaegerszeget le tudtuk győzni hazai pályán, hiszen mégiscsak egy NB I-es csapatról beszélünk. A bajnokságban az Érd elleni volt a legjobb mérkőzésem, amikor egy-nullás hátrányból fordítottunk és nyertünk három-egyre az én mesterhármasommal.”

A lipóti támadó tavaly meggyőző fölénnyel lett gólkirály a megyei első osztályban: 27 mérkőzésen 65 találatig jutott a bajnokságban, míg idén 14 gólt lőtt és az élen áll egy osztállyal feljebb.

„Az NB III-ban minden mérkőzés más, itt nem mehetünk biztosra, mint tavaly, de sokkal jobb itt játszani, mint a megyei osztályban, mert nagyobb a kihívás. A bajnokság kezdetén az edzőnk, Varga Péter azt mondta, hogy ez lehet a kiugró szezonom, ha lövök húsz gólt. Ha ez sikerülne, akár magasabb osztályban is megmutathatnám magam. Már csak emiatt is rosszkor jött a szünet. Bízunk benne, hogy hamarosan folytatódhat a bajnokság, mert úgy lenne igazságos, ha a pályán dőlnének el az eredmények” – tette hozzá Zimonyi Dávid.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában