foci

2020.07.09. 10:07

NB II foci -Hét edző, hetvenhárom játékos az ETO-nál három bajnokság alatt

A Győri ETO – mióta 2015-ben kizárták az NB I-ből – két évet a harmadik vonalban töltött, majd az idén félbeszakított csonka idénnyel együtt 2017 óta az NB II-ben szerepel. Ez idő alatt a másodosztályban 2018-ban a 7., 2019-ben a 8., most pedig a 6. helyen zárt a bajnokság végén.

Papp Győző

Fotó: archív

Három bajnokság alatt 7 edző dirigált (zárójelben a mérkőzésszámok), 2017/18: Bekő Balázs (10), Szentes Lázár (28), 2018/19: Mészöly Géza (7), Király József (22), Herczeg Miklós (9), 2019/20: Boér Gábor (18), Kondás Elemér (9).

Összesen 73 játékos szerepelt zöld-fehérben az elmúlt három év bajnokságaiban, 7 játékos volt, aki mindháromban játszott (Bagi István, Gyurákovics Erik, Hidi Sándor, Kovács Krisztián, Múcska Viktor, Szánthó Regő és Szimcsó Viktor), közülük Hidi és Szánthó az elmúlt télen elhagyta az ETO-t.

Vérfrissítés a keretben

A 2016/17-es NB III-as bajnokcsapatból a következő évben egy osztállyal feljebb is szerephez jutottak: Beliczky Gergő, Csizmadia Zoltán, Gyagya Attila, Gyurákovics Erik, Kabát Péter, Kiliti Róbert, Kovács Krisztián, Magasföldi József, Nagy Ádám, Nagy József, Pongrácz Viktor, Szabó Lukas, Szimcsó Viktor, Tajthy Tamás, Vadász Viktor, Zamostny Balázs és Zeke Márió.

Újonnan érkezők voltak a 2017/18-as esztendőben: Bagi István (Békéscsaba), Boszorád Martin (Aranyosmarót), Daru Bence (Paks), Debreceni András (Vasas), Erdélyi László (Soproni VSE), Koszó Balázs (ZTE), Nagy Martin (Rózsahegy), Rokszin Ádám (Szolnoki MÁV), Szatmári Loránd (Puskás Akadémia), Szatmári Zoltán (Komárom), Vajda Patrik (Zólyombrézó), Völgyi Dániel (DVSC).

Távoztak: Boszorád Martin (Miklósfalva), Csizmadia Zoltán (Ajka), Gyagya Attila (Ménfőcsanak), Kiliti Róbert (Vác), Nagy Martin (Szakolca), Vajda Patrik (Besztercebánya), Zeke Márió (Videoton II). Visszavonult: Kabát Péter, Nagy Ádám.

Összesen 32 játékos jutott szóhoz abban a bajnokságban.

Jó nevek jöttek, mentek

2018/19, érkeztek: Andrics Nemanja (Balmazújváros), Baracskai Roland (Mezőkövesd), Hamar Ádám (III. Kerület), Horváth Tamás (Mezőkövesd), Jakab Dávid (MTK), Keserű Bence (Csorna), Koltai Tamás (Paks), Kovac Alan (Szenc), Lovrencsics Balázs (FTC), Madarász Márk (ZTE), Mervó Bence (DAC), Petró Balázs (Haladás), Szalánszki Gergő (Gyirmót), Tar Zsolt (Csákvár), Tóth Dávid (Haladás), Vukaszovics Marko (Vojvodina).

Távoztak: Baracskai Roland (Csákvár), Beliczky Gergő (Ka- posvár), Debreceni András (MTE 1904), Daru Bence (Nyíregyháza), Erdélyi László (Soroksár), Hamar Ádám (Monor), Koltai Tamás (Gyirmót), Kovac Alan (Nyíregyháza), Magasföldi József (Siófok), Mervó Bence (Budafok), Onódi Ákos (Aston Villa), Pongrácz Viktor (Kazincbarcika), Rokszin Ádám (Vasas), Szabó Bátor (Balmazújváros), Szabó Lukas (Kazincbarcika), Szatmári Loránd (Vasas), Szatmári Zoltán (Gönyű), Zamostny Balázs (Siófok).

Összesen 34 játékos szerepelt zöld-fehérben.

Tizenöt saját nevelés

2019/20, érkeztek: Borbély Bálint (Vasas), Charizopulos Márius (Nyitra), Domonkos Kristóf (DAC), Dvorschák Gábor (Soroksár), Fejes András (Paks), Gaál Bálint (Haladás), Gengeliczki Gergő (MTK), Gránicz Patrik (Békéscsaba), Horváth Zoltán (Kisvárda), Kiss Máté (ZTE), Kun Bertalan (PSV II), Petró Balázs (Haladás), Priskin Tamás (FTC), Rengel Péter (Gyirmót), Simon Ádám (Paks), Simon András (MTK), Simon Márk (Paks II), Tóth Dávid (Haladás), Tömösvári Bálint (Bp. Honvéd), Vári Barnabás (Kisvárda), Vaskeba Vaszil (Nagyszőlős).

Távoztak: Borbély Bálint (?), Domonkos Kristóf (FC Komárom), Gránicz Patrik (Békéscsaba), Hidi Sándor (Vasas), Jakab Dávid (MTE 1904), Kalmár Olivér (Vasas), Keserű Bence (Pápa), Koszó Balázs (Szeged), Kovac Alan (Nyíregyháza), Madarász Márk (Csákvár), Petró Balázs (Haladás), Simon Márk (Tiszakécske), Szalánszki Gergő (Vác), Szánthó Regő (FTC), Tajthy Tamás (Siófok), Tar Zsolt (Ajka), Tóth Dávid (Haladás), Vadász Viktor (MTE 1904), Völgyi Dániel (Soroksár), Vukaszovics Marko (?).

Összesen 34 játékos játszott.

Saját nevelésű futballisták: Gyurákovics Erik, Hidi Sándor, Kalmár Olivér, Kiliti Róbert, Kovács Krisztián, Márton Adrián, Múcska Viktor, Nagy Ádám, Onódi Ákos, Pongrácz Viktor, Szabados Attila, Szabó Bátor, Szánthó Regő. Vitális Milán, Zeke Márió.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában