Sport

2020.08.02. 16:08

NB III foci – Döntetlennel indította az idényt a Mosonmagyaróvár

A Credobus Mosonmagyaróvár a Puskás Akadémia II ellen lépett pályára Felcsúton.

kisalfold.hu

Puskás Akadémia II-Credobus Mosonmagyaróvár 0-0 (0-0)

Felcsút, 200 néző

Vezette: Muhari

PAFC II: Auerbach – Szin, Papp K., Fodor M., Berekali (Nahirnij, 82.), Kalmár (Vizler, 46.), Sipos G. (Nagy Z., 75.), Ominger, Latifi, Magasföldi, Corbu. Vezetőedző: Nagy Ádám

Credobus Mosonmagyaróvár: Heinrich – Bohner, Czingráber, Debreceni, Horváth K., D’Urso, Takács M., Jasarevic (Tóth M., 88.), Szalka, Illés (Nagy L., 75.), Laki (Nagy K., 61.). Vezetőedző: Varga László

A Credobus Mosonmagyaróvár az idénynyitón a Puskás Akadémia második csapatához látogatott. A felcsútiaknál ezen a mérkőzésen debütált az új vezetőedző Nagy Ádám, aki korábban három éven keresztül volt az MTE játékosa. A rekkenő hőségben az óváriak már az első negyed óra végén megszerezhették volna a vezetést: a 14. percben Lakit buktatták a tizenhatoson belül, a játékvezető pedig büntetőt ítélt. Debreceni a kapu jobb oldalát vette célba, de Auerbach odaért, és remek mozdulattal hárította a tizenegyest. A második félidő elején Illés 16 méterről a felső lécet találta telibe, majd néhány perccel később megint ő próbálkozott, 19 méteres lövését Auerbach védte bravúrral. A 70. percben Magasföldi szabadrúgását Heinrich öklözte ki. A 83. percben Szalka 12 méteres lövése a jobb kapufáról pattant ki. A 85. percben egy szép háromszögezés végén D’Urso bal felsőbe tartó lövését Auerbach ütötte szögletre. A Mosonmagyaróvár több helyzetet dolgozott ki, kétszer eltalálta a kapufát és tizenegyest is hibázott, de a gólt nem tudott szerezni. Varga László együttese biztató játékkal rukkolt elő a Puskás II otthonában, csak a helyzetkihasználással adódtak gondok. Ha ezen sikerül javítani, akkor a győzelmek is jönni fognak.

Nagy Ádám: – Nagyon elégedett vagyok, hiszen fiatal csapatom remekül helytállt a jó focit bemutató Mosonmagyaróvár ellen. Értékes egy pontot szereztünk, amihez egy kis szerencse is kellett. Fiatalságunkból fakadóan persze voltak hibáink, ezeket igyekszünk a folytatásban kijavítani.

Varga László: - Gratulálok a csapatomnak. Minden taktikai utasítást betartottak és nagyon sokat tettek a győzelemért. A helyzetek alapján nyernünk kellett volna, de ez most nem sikerült. Nem szabad szomorkodni a mai mérkőzés után. A játékunk nagyon rendben volt. Ha ez így lesz a folytatásban is, akkor biztosan sokszor örülhetünk majd győzelemnek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában