NB I-es licencet kaptak a győri zöld-fehérek

2020.05.23. 05:55

Az ETO-nál gátat akarnak szabni az irreális labdarúgói béreknek

Ülésezett a Magyar Labdarúgó Szövetség elsőfokú licencadó bizottsága, amely elfogadta a WKW ETO NB I-es licenckérelmét a következő bajnoki évadra. Az utóbbi időben többször jelentek meg különböző internetes portálokon információk a klub anyagi hátteréről, távozó játékosokról, valamint az új vezetőedző személyéről, ezekről is beszélt Soós Imre, az ETO ügyvezetője.

Németh Richárd

Elfogadták a kérelmet

„Az Elsőfokú Licencadó Bizottság ülése számunkra már csak formaság volt, mivel tudtuk, hogy minden követelménynek megfelelünk” – kezdte Soós Imre, az ETO Futball Kft. ügyvezetője az NB I-es licenc kapcsán.

„A leglényegesebb különbség az NB I-es és az NB II-es eljárás kapcsán, hogy másodosztályban minimum százmillió, míg az élvonalban háromszázmillió forint saját tőkével kell rendelkeznie egy egyesületnek, amit igazolni is kell, és az ETO Futball Kft. ennek a kritériumnak is eleget tudott tenni. Ez annak tükrében nagy dolog, hogy 2018-ban a saját tőkeállományunk mínusz kétszázkilencvenhétmillió-százkilencvennyolcezer forint volt. Emellett olyan humánerőforrás-, gazdasági és egyéb infrastrukturális követelmények vannak, amik esetenként az NB II-ben nem ilyen mértékűek, s ezeket a feltételeket szigorúbban is ellenőrzik. Továbbá lényeges különbség, hogy az eljárásnak magasabb díja is van” – mondta, s hozzátette: az utóbbi időben több helyen negatív kritikákkal illettek klubokat, mert a tulajdonosok próbálják normális mederbe terelni a magyar labdarúgásban jellemző irreális béreket.

Továbbra is stabil háttér

„Rengeteg bírálat ért minket amiatt, hogy az elsők között tettünk olyan lépéseket, amelyeket aztán később mindenki más is követett a sportpiacon és a gazdasági élet egyéb területein. Akkor amiatt hoztuk meg ezeket a döntéseket, hogy a költségvetésünk stabil maradjon. Ez napjainkban is így van, ezért nem szeretném sokadszor bizonygatni, hogy rendben működik a klub.

Az, hogy nem akarunk irreális béreket fizetni, még nem jelenti azt, hogy az ETO háza táján anyagi problémák lennének. Nincs olyan NB II-es csapat, ahol vagy az önkormányzatok, vagy a szponzorok ne vágták volna meg a támogatást, vagy léptek volna ki a klubok mögül. Továbbra is tartom, amit a járvány elején nyilatkoztam, hogy a piac vissza fog térni a 2011-es időszak fizetési szintjére” – fogalmazott.

„Nekünk is megváltozott a 2020-ra tervezett költségvetésünk, ami egyrészt abból adódik, hogy az elmúlt években utánpótlás-nevelés jogcímen kapott önkormányzati támogatásunk nullára csökkent. A jövőt illetően az még bizonytalan, hogy a szponzorok gazdaságilag mennyire sérültek a járvány hatására, s tudják-e biztosítani az elmúlt években nyújtott támogatást. Szóbeli ígéreteink vannak a megállapodások meghosszabbításáról, de a jelen gazdasági helyzetben felelősségteljes nyilatkozatot egyelőre nem lehet elvárni” – mondta Soós, aki hozzátette: a város által ígért szponzorokra sem alapozhatnak, hiszen Dézsi Csaba András polgármester nyilatkozatát ebben a témában még a járvány előtt tette.

„Rengeteg eddig tőkeerős cégnél hallani drasztikus döntésekről, amiket meg kellett hozniuk, hogy egyáltalán túléljék ezt a válsághelyzetet. Szerintem senki nem várja el ebben az időszakban, hogy a szponzorok kígyózó sorokban álljanak a bejárat előtt” – folytatta.

Lejárnak a szerződések

Az egyesületnél június 30-án Kondás Elemér vezetőedző mellett hét játékos – Horváth Tamás, Horváth Zoltán, Lovrencsics Balázs, Andrics Nemanja, Márius Charizopoulos, Rengel Péter, Gyurákovics Erik, valamint a kölcsönjátékos, Tömösvári Bálint – szerződése jár le, de az ügyvezető szerint a szurkolóknak nincs okuk a pánikra.

„A lejáró szerződésű játékosoknak még nem ajánlottuk fel a hosszabbítást, ez azért van, mert nincs versenykiírás, nem tudjuk, hogy mikor indul a szezon, ahogy azt sem, hogy mikor nyit az átigazolási piac. Sokan dobálóznak nevekkel és edzőjelöltekkel, de nem lehet felelősségteljes döntéseket hozni ilyen bizonytalanságban. Ha még három hónapig állni fog az élet, akkor feleslegesen hozunk ide játékosokat, akiket fizetni kell, miközben nem tudják végezni a munkájukat. A keretet amúgy is a vezetőedzőnek kell majd összeállítania, de egyelőre hiába is szerződnénk bárkivel” – mondta Soós Imre, aki hozzátette: június 30-ig továbbra is Kondás Elemér a csapat edzője.

„A törvények szerint a lejáró szerződéseknél mint munkáltatónak, nekünk is ki kell adnunk a szabadságokat vagy kifizetni azt a munkavállalónak. Ezért mi szabadságra küldtük a vezetőedzőt, de az ő iránymutatásai szerint végzik el a feladatokat a játékosok a győri asszisztensedzők felügyeletével. Ezek szinten tartó edzések, hogy a játékosok egyáltalán labdába rúghassanak” – tette hozzá az ügyvezető, s kiemelte, hogy konkrét tárgyalások még nem voltak új edzőjelöltekkel.

„Egyelőre csak beszélgetéseink voltak, konkrét tárgyalás nem. Engem is kerestek már olyannal, hogy német vagy szlovák edző lesz, dobálóztak Dobos Barna nevével, aztán két nap múlva bejelentette őt a Szeged. Nem akarunk titkolózni, ha van konkrét megállapodás, úgyis közzétesszük, addig viszont pletykákkal nem foglalkozunk” – nyilatkozta Soós Imre.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában