Helyi sport

2018.01.31. 11:49

Megyei foci - Koroncón cél a megyei élvonal

"Koroncó focilázban ég" - írta a sajtó nem is oly régen, amikor a Ferencváros a településre látogatott egy Magyar Kupa-mérkőzés erejéig.

Kocsis-Katona Imre

Azóta a koroncói csapat ismét szárnyal, az első helyen telel az Aranyhal Étterem megyei másodosztályú bajnokság őszi idénye után.


– A pár évvel ezelőtti újjászerveződéskor az volt a célunk, hogy hozzunk létre egy stabil hátterű, sikerre éhes csapatot – mondta Kincses József, az egyesület jelenlegi elnöke, akinek édesapja is irányította egykoron a Koroncó csapatát. A jelenlegi bajnokságnak is úgy vágtunk neki az ősszel, hogy a játékosállományt tekintve alkalmasak vagyunk a bajnokság megnyerésére, a továbblépésre, a korábbi évtizedek sikereinek folytatására.


Úgy tűnik, a csapat igazolta is az elvárásokat, hiszen egyedül Győrújbaráton kellett elviselni a vereséget. A csatárok 59 alkalommal találtak be az ellenfél kapujába, míg a sajátjukba mindössze 14 alkalommal került be a labda. Kalcsó Gábor 17, Schauer Máté 12, míg a rutinos Sütöri Péter 8 találattal büszkélkedhet az őszi idény után.


– Szerintem Koroncón mindig is igényes volt a szurkolótábor, akiket csak lelkes, odaadó és gólra törő játékkal lehetett kicsalogatni a pályára – mondja Szabó Norbert szakosztályvezető. – Mindemellett még azt is fontosnak tartjuk, hogy az utánpótlással is folyamatosan törődni kell, a helybeli fiatalok fejlődése, a felnőttcsapatba való beépítése is fontos számunkra.


Az ősszel még játékos-edzőként érkezett Koroncóra Horváth Rudolf.


– Számunkra nem lehetett más a cél, mint a bajnokságban az első hely megszerzése, valamint minél több fordulóban továbbjutás a Magyar Kupában és a Keglovich-kupa elhódítása. Ez utóbbi azért is volt számomra is motiváló, mert én korábban két alkalommal is részese lehettem a kupasorozat megnyerésének. A hosszabb távú elképzelésekben persze ott van a megyei első osztályba való feljutás, amelyre némi erősítés mellett a jelenlegi csapatot is alkalmasnak tartom. Hasonló folytatást várok tavasszal mind a bajnokságban, mind pedig a kupában.

A csapatnál nagyon jó az öltözői hangulat, megvan az egyensúly a fiatalok és idősebb, rutinos játékosok között, ez is fontos a siker érdekében.


A koroncói foci – az önkormányzat mellett – egyik főtámogatója, Kovács „Totó Gyuri":


– Úgy látom, hogy most sokkal nagyobb esély van arra, hogy vállaljuk a megyei első osztályban való indulást, mint volt egy évvel korábban. Jobbak a felté- teleink, épül majd az új öltöző és az utánpótlás is biztosított. Persze mindehhez tavasz végére ismét meg kell nyerni a bajnokságot. Mivel a Pannonhalma előtt is nyitott a kapu, bármelyikünk is végez majd az élen, az megérdemeltnek mondhatja a bajnoki cím megszerzését.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában