Helyi sport

2018.11.28. 09:56

Megyei foci - Döntöttek a tragikus csornai mérkőzésről

Két korábban félbeszakadt találkozó végeredményéről döntött az MLSZ megyei igazgatóságának versenybizottsága.

Szeitz Tibor

Ahogy arról beszámoltunk, november 11-én a megyei első osztályú Csorna–Lébény bajnoki összecsapás 61. percében, 5–0-ás csornai vezetésnél, a hazaiak játékosa, Sipőcz Tamás rosszul lett, s bár a futballistát a kiérkező mentők előbb sikeresen újraélesztették, később az oldalvonal mellett a mentőautóban elhunyt. A játékvezető természetesen félbeszakította a mérkőzést. A versenybizottság a körülményeket figyelembe véve a pályán elért eredményt hagyta jóvá.


Viszont megváltoztatta a testület a megyei III. osztály Győri csoportjában rendezett Sokorópátka–Veszprémvarsány mérkőzés pályán kialakult eredményét. November 12-én félbeszakadt a bajnoki találkozó Sokorópátkán, miután a vendégcsapat játékosai körbevették a piros lapokat osztogató játékvezetőt, s több vendégszurkoló is a pályára rohant. A meccs pár perccel a rendes játékidő letelte előtt, 2–1-es állásnál szakadt félbe, miután valaki meg is rúgta a bírót.


A versenybizottság szerint a játékvezető jogosan fújta le a mérkőzést, miután egy vendégdrukker megrúgta, azt azonban nem sikerült megállapítani, ki lehetett a tettes. A rúgás egyébként felületi sérülést okozott a bíró jobb lábán. Az ellenőri jelentés szerint a rendezők, a hazai futballisták és néhány „jobb érzésű" vendégjátékos is mindent megtett, hogy a rend helyreálljon. A testület az eseménnyel kapcsolatban rendezői hiányosságot nem állapított meg, a bírót biztonságos körülmények között kísérték be az öltözőbe, ám a tettlegességet megakadályozni nem lehetett. Ezzel együtt a bizottság a találkozó három pontját 3–0-ás gólkülönbséggel a vétlen hazai együttes javára igazolta, s felhívta a veszprémvarsányi csapat figyelmét, hogy vendégcsapatként is felelősséggel tartoznak szurkolóik viselkedéséért.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában