vezetőedző

2020.08.25. 09:41

Már fiatalon bizonyította edzői tehetségét a soproni Magyar Bianka

Magyar Bianka huszonkilenc évesen már a Testnevelési Egyetem női kosárlabdacsapatának vezetőedzője volt. A soproni származású edzőnő mesélt szakmai útjáról, tapasztalatairól és céljáról.

Etzl Edgár

– Tíz-tizenöt éve óriási kosárlabda-rangadókat tartottak a soproni Arénában – mesélte Bianka, aki ezeken a meccseken döntötte el, hogy mindenképpen ezzel a sporttal szeretne foglalkozni. Viszonylag későn indult a pályafutása, ezért nem tudott meghatározó játékosa lenni az akkori csapatának. A Berzsenyi-líceumban töltötte középiskolás éveit, Horváth József volt a testnevelő tanára és egyben edzője is.

– Nem voltam annyira tehetséges, hogy az elsők között lehessek – vallja meg őszintén Bianka. A kispadon viszont sokszor azon kapta magát, hogy a meccseken egyre inkább az edzők tevékenységét figyelte a sportolóké helyett. A líceumi évei vége felé már tudatosan készült a Testnevelési Főiskolára, ahol azóta megszerezte harmadik diplomáját is.

Magyar Bianka (szemüvegben) munkaterületén, a kosárlabdapályán. Fotó: MKOSZ, Rébay Viktor

– Amikor 21 évesen munkához fogtam trénerként, eleinte egy U10-es fiúcsapattal dolgoztam – mesélte. Ettől kezdve évről évre magasabb korosztályokat vezetett. Pályája eddigi csúcsára 2019-ben ért, a Testnevelési Egyetem TFSE-MTK női kosárlabdacsapatának edzője lett, melyben idén két profi amerikai, egy szerb és tíz magyar játszik.

– Ilyen szinten már más készségek is kellenek, hiszen légiósokkal, sztárjátékosokkal kell együtt dolgozni, így aztán egyértelműen magasabb követelményeknek kell megfelelnünk – mondta lapunknak Bianka, akit mindig is foglalkoztatott a pszichológia. Ezt az érdeklődését most jól tudja használni, többek között a sportolók menedzseléséhez. Gondosan feltérképezi belső tulajdonságaikat, más-más módokon motiválja őket.

Fotó: MKOSZ, Rébay Viktor

– Elsősorban olyan sportolókat igazoltunk le, akik megfelelő személyiséggel rendelkeznek, akik beilleszthetők a mi szoros egységünkbe, hiszen nekünk ez az egyik legnagyobb erősségünk. Azt vallom, hogy a technika gyakorlással elsajátítható, de a lényeg a játékos személyiségén van. Nekünk, vezetőknek az is a feladatunk, hogy a pszichológiai ismereteinket is integráljuk a munkánkba a fejlődés érdekében. Természetesen máshogy kell foglalkozni egy felnőtt profi kosarassal, aki sokadik évét tölti az élmezőnyben, mint egy újonccal.

Fotó: MKOSZ, Rébay Viktor

Biankának nem titkolt vágya, hogy egyszer szeretne euroligás edzővé válni, de ehhez elmondása szerint még sokat kell dolgoznia és tanulnia. Jelenleg is egy hároméves nemzetközi továbbképzésen bővítheti ismereteit a szakma legjobbjaitól. Ugyanakkor nagyon sajnálja, hogy már nem járnak ki annyian a meccsekre, mint egykor és nincs meg az a hangulat, ami annak idején őt is magával ragadta.

Véleménye szerint ennek több oka is lehet, többek között például a digitális közvetítések terjedése,

de sokkal hangsúlyosabb az, hogy manapság már nem alakul ki a szurkolók, a játékosok és az edzők között olyan közvetlen, barátias viszony, mint egykor.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában