kötöttfogás

2020.07.01. 16:28

Győrben edzett a birkózó-válogatott – fotók

Rendhagyó tréningen vett részt a győri Yakuza Fitnessben a magyar kötöttfogású birkózó-válogatott, amely a koronavírus-járványt követően egy hónapig készül együtt.

Németh Richárd

Fotó: Huszár Gábor

Az edzést Tálos Gergő, a terem egyik tulajdonosa vezette, aki elmondta: a funkcionális edzések két fajtáját, a CrossCore- és az ABS-gyakorlatokat végezték a válogatottal.

 

„Előbbinél a stabilizációs izmokkal dolgozunk és rengeteg forgó, illetve rotáló mozgást végzünk, míg az utóbbi egy köredzés, amellyel szintén a törzsizom erősítése áll a fókuszban. A lényeg, hogy a gyakorlatok során minél több izmot bekapcsoljunk a mozgásba és az állóképességet javítsuk” – kezdte a személyi edző.

„A lehetőség és a felkérés ismeretség révén jött, hiszen korábban versenyzőként már jártam a Yakuzában – vette át a szót Módos Péter, a válogatott vezetőedzője. – Jelenleg Tatán edzőtáborozunk a jövő hét végéig, és úgy gondoltuk, jót tenne a fiúknak egy kis változatosság, ezért átjöttünk egy tréning erejéig Győrbe. Mi is szoktunk köredzéseket, erősítéseket csinálni, de itt a teremben nyilván professzionálisabb szerek vannak, amiket ki tudunk használni” – mondta.

A magyar együttes egyelőre nem tudja, mire készüljön, hiszen bizonytalan a versenynaptár, amit teljesen átírt az elmúlt időszak.

„Sajnos jelenleg nincsenek versenyek, a Nemzetközi Birkózó Szövetségben most tárgyalnak arról, milyen versenyeket rendezzenek meg idén. A fókuszban természetesen az elhalasztott olimpia áll, illetve a kvalifikációs versenyek, emellett a következő év elején Európa-bajnokság, idén decemberben pedig világbajnokság is lesz, szóval négy-öt komoly megmérettetés vár ránk a következő egy évben. Hogy ezeken kívül milyen versenyek lesznek, jelenleg nem tudni, az majd a nyár folyamán derül ki, de ami biztos, hogy a magyar bajnokságot megrendezik” – folytatta a szakember, aki kiemelte: nagyon nehéz volt számukra a pandémiás időszak.

„Azért dolgozunk és edzünk, hogy utána versenyezzünk és ott learassuk a babérokat. A járvány sok mindent megváltoztatott, de szerencsére azt látom, hogy a fiúk rendkívül motiváltak. Tudják, hogy miért dolgoznak, így nem kell őket noszogatni” – fogalmazott Módos Péter. A vezetőedző hozzátette: köszönik a lehetőséget, amelyet úgy gondolja, hogy később is igénybe vesznek.

Sike András is pozitívan értékelte a győri edzést és szerinte jót tett a csapatnak, hogy kiszakadt a megszokott környezetből. A szövetségi kapitány elmondta: főleg a korosabb sportolók számára volt nehéz az elmúlt időszak, de már teljes gőzzel készül a bővített keret.

„Aki nap mint nap hozzá van szokva az edzésekhez, annak nyilván hiányzott a mozgás a leállás alatt. Az olimpia halasztása főleg az idősebb versenyzőket érintette érzékenyen, és őket mentálisan is jobban megviselte, de szerencsére mindenki túltette magát ezen. Négy héten keresztül készülünk együtt: korábban Bócsán és Budapesten voltunk, most pedig két hétig leszünk Tatán a juniorokkal kibővített, harminctagú kerettel” – nyilatkozta.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában