elismerés

2020.03.17. 07:33

Győr díszpolgára Görbicz Anita, azt csinálja, amit szeret

Görbicz Anita nagyon büszke a díszpolgári címre. Boldog, hogy minden sikerét Győrben érhette el. A koronavírus okozta helyzet számára sem egyszerű, viszont így sokkal többet lehet családjával, aminek leginkább kisfia, Boldizsár örül.

Szabó Gábor

Fotó: Nagy Gábor

Győr díszpolgára lett az Audi-ETO női csapatának világklasszis játékosa, Görbicz Anita, aki az indoklás szerint „a városnak hírnevet szerző, nemzetközi szinten is kimagasló sportteljesítménye, a magyar és a győri kézilabda sportot szolgáló eredményes és példaértékű pályafutása, valamint a modern kézilabda megteremtésében és népszerűsítésében vállalt meghatározó szerepe elismeréseként” érdemelte ki a kitüntető címet.

– Mikor megtudta, hogy ilyen elismerésben részesül, mi volt az első gondolata?

– Leginkább az, hogy biztosan nem hallottam jól. Egyszer a csapattal már kaptunk díszpolgári címet, gondoltam, ez valami tévedés lehet. Aztán mikor kiderült, hogy nem az, természetesen nagyon büszke voltam, mert hatalmas megtiszteltetés egy ilyen címet kiérdemelni. Az futott át az agyamon, hogy nem volt hiábavaló az a sok küzdés, a sok edzés, meg minden, ami a kézilabdával jár. Persze sosem ez foglalkoztatott, hogy egyszer majd így is elismerik a munkámat, sokkal inkább a kézilabdás címekre hajtottam. Szerencsére azt csinálhattam és csinálhatom most is, amit igazán szeretek, talán ez a titka a sikereknek.

Görbicz Anita
Fotó: Nagy Gábor

– Manapság ritka, hogy valaki egy klubban játssza le a pályafutását, és együtt a csapattal lesz jobb és jobb. Sosem fordult meg a fejében, hogy esetleg mégis eligazoljon?

– Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem. Voltak csábító ajánlatok, voltak kísértések, de akármilyen nagy szónak is tűnik, nekem az volt az álmom, hogy itt, Győrben, az ETO-val érjem el a legnagyobb sikereimet. Sokáig nem sikerült az áttörés, a kupadöntőkben rendre alulmaradtunk, így akkor megfordult néha a fejemben, hogy lehet, mégis váltanom kellene. Aztán hamar elhessegettem ezeket a gondolatokat, maradtam az ETO-ban, s végül a gyerekkori álmom valóra vált: Győrben, nevelőegyesületemben tudtam kiteljesedni.

– Felfogható ez a cím egyfajta életműdíjnak is?

– Bizonyos szempontból igen, hiszen annak köszönhetem, hogy bajnokságot, Bajnokok Ligáját nyertünk többször is, világ- és Európa-bajnokságokon, olimpiákon szerepelhettem. Ha ezek nincsenek, most aligha beszélgethetnénk a díszpolgárságról.

– Az „életműdíj” ellenére azért még nem tervezi a pályafutása végét?

– Egy évem van a szerződésemből, jövőre ráadásul már edző is leszek a csapatnál, de még játszani is szeretnék.

– Viszont jelenleg a koronavírus-járvány miatt éppen azt nem tudja csinálni teljes erőbedobással, amit szeret: kézilabdázni. Hogyan éli meg ezt az időszakot?

– Annyi pozitívuma mindenesetre van, hogy sokkal többet vagyok a családommal, aminek különösen kisfiam, Boldizsár örül. Múlt héten egy nappal korábban jöttünk haza a válogatottól, ahol szakmai tanácsadóként segítem a stáb munkáját, az az öröm, ami az arcán volt, mikor meglátott, leírhatatlan. De hogy a kérdésre is válaszoljak, ezt leszámítva ez senkinek sem könnyű helyzet.

– Főleg úgy, hogy kisebb műtét után most kerülhetett volna százszázalékos állapotba.

– Így van, erőben már nagyjából utolértem magam, a játék, inkább már csak a kézilabda hiányzott. Most úgy fest, ez egy darabig nem is változik, de ez van, ezzel kell együtt élni. Napjainkban nem a sport, a kézilabda a legfontosabb, hanem az, hogy a világ kilábaljon ebből a járványból. Ha ez megtörténik, akkor megint lehet beszélni meccsekről, esélyekről, de ebben az időszakban mindenki figyeljen a másikra, mert ha fegyelmezetten állunk hozzá ehhez az egészhez, akkor annál előbb helyreáll a megszokott rend.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában