Helyi sport

2016.09.29. 10:47

Erősport - Kamionhúzás a parkolóban Győrben

Szombaton délelőtt 10 és délután 3 órakor rendezik meg Győrben, az ETO Park parkolójában a kamionhúzó Európa-bajnokságot.

kisalfold.hu

 A WHB-kupa névre hallgató rangos eseményen majdnem húsz ország legerősebb emberei vesznek részt, s kísérlik majd meg elhúzni a többtonnás monstrumokat.


Öt kategóriában írták ki a versenyt. Először – ez a program kezdődik 10-től, s mintegy másfél órán át tart – a hölgyek, valamint a 105 kg alattiak mérik össze erejüket, majd 15 órától – nagyjából 17 óráig – az Open, a masters (40 év felettiek) és a páros kategória küzdelmeit rendezik.


A versenyzők egyéniben kétféle módon húzzák majd a kamionokat: ülve, illetve hámmal – a két eredmény összeadódik, s az alapján hirdetnek végeredményt –, párosban pedig csak hámmal.


A járművek a nők esetében 7,5, a 105 kg alattiaknál 9, az open és a masters korosztályban 14, míg a párosban 46 tonnát nyomnak, s húsz méterre kell azokat elhúzni.


A megyéből több induló is lesz, a legnagyobb név egyértelműen az abdai Darázs Ádám, aki masters egyéniben, valamint párosban is indul, utóbbiban a Győrben készülő Várnai Richárddal együtt. Jó ómen, hogy a közelmúltban rendezett erős emberek páros országos bajnokságán a kamionhúzást magabiztosan nyerte a duó, s az egész versenyt is a harmadik helyen zárta.


Mint azt [namelink name="Darázs Ádám"] elmondta: az első hatba jutás párosban nagy dolog lenne, a legnagyobb esélyes a lengyel és a német egység lesz, míg a dobogóért a lettekkel, a litvánokkal és az ukránokkal várható majd nagy harc. Egyéniben viszont nem tud mit mondani az esélyekről. Hozzátette: ő igyekszik mindent kiadni magából, aztán kiderül, ez mire lesz elegendő.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában