fertő tó

2020.06.30. 09:00

60. Fertő Bajnokság – Széchenyi Regatta 2020

A Fertő Tavi Vitorlás Szövetség idén július 24-26. között rendezi meg a Fertő Bajnokságot. Az idei megmérettetés különlegességét az adja, hogy ez a bajnokság sorrendben a jubileumi 60. verseny.

kisalfold.hu

A vitorlás sportban nem ritkák a nagy hagyományokkal rendelkező regatták – elég csak a Kékszalagra gondolni -, azonban mégis kiemelkedő és a helyi vitorlás közösség erejét mutatja, ha egy pályaverseny hosszú évtizedeken keresztül kiállja az idők próbáját.

Az első Fertő Bajnokságot 1961. augusztus 19-20 között tartották három osztályban: Kalóz, Finn Dinghy és M-yolle hajókkal versenyeztek. Akkori győtesek: Kátay S.-Érdi J. (Kalóz), Krasznai A. (Finn), Ágotai I. (M-yolle). Legjobb fertői versenyzők: Turzay Gy.-Schneider S. (Kalóz), Erdős M. (Finn), Ágotai I. (M-yolle).

Hatvan év elteltével a Kalóz hajóosztály jelenti az állandóságot a tavon, míg a Finn-Dinghy kisebb megszakításokkal, de mind a mai napig jelen van a Bajnokság rajtvonalán. Nagyon örülünk annak, hogy ebben a két kategóriában idén is avatunk bajnokokat.

A Bajnokság korán, már a hatvanas évek második felében nyitott az ifjúsági versenyzés felé, hiszen megjelentek a Cadett hajók illetve rá egy évtizedre pedig az Optimistek, amelyek a világ legsikeresebb utánpótlás hajói.

A hatvan év alatt számtalan nagy név versenyzett a Fertő Bajnokságokon, akik közül sokan a Fertő Tavi Vitolás Szövetség Örökös Tagjává váltak vagy a közösség megbecsült részeként tevékenykednek mind a mai napig.

Nagyon büszkék vagyunk rá, hogy az idei versenyen a hagyományoknak megfelelően köszönthetjük örökös tagjainkat, példát állítva a jelen kor – különös tekinettel ifjúsági – versenyzői elé.

A 60. Fertő Bajnokság – Széchenyi Regatta 2020-at idén 4 hajóosztályban rendezik meg: Kalóz, Finn-Dinghy, Laser 4.7 és Optimist.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában