Tenisz

2025.07.01. 16:51

Marozsán háromszettes győzelemmel a 64 között

Marozsán Fábián sikerrel vette az első fordulót, ezzel bejutott a legjobb 64 közé a wimbledoni teniszbajnokságon.

A világranglistán 58. helyen álló magyar játékos kilencedik Grand Slam-főtáblás szereplését kezdte meg kedden, eddigi 16 mérkőzésén éppen ötvenszázalékos volt a mérlege, de a londoni füvespályás torna volt egyetlen, amelyen még nem tudott meccset nyerni a 128 között.

MAROZSÁN Fábián
Marozsán Fábián az ausztrál James McCabe ellen játszik a wimbledoni teniszbajnokság férfi egyesének első fordulójában Londonban. 
Fotó: MTI/EPA/Tolga Akmen

Ebből a szempontból szerencsés volt a sorsolása, hiszen a selejtezőből érkezett ausztrál James McCabe (181.) ellen egyértelmű esélyesnek számított, az azonban a 21 éves rivális mellett szólt, hogy ő a múlt héten már három győzelmet aratott ezen a borításon.

A 25 éves Marozsán jól kezdett, rögtön az elején elvette ellenfele adogatójátékát, ő maga pedig magabiztosan szervált, így 26 perc alatt szettelőnybe került. McCabe a második játszma első játékát is elvesztette adogatóként, a magyar teniszező pedig annak ellenére is végigvitte előnyét, hogy 5:4-nél az ausztrálnak a mérkőzés során először volt bréklabdája. Marozsánnak ezt sikerült hárítania és újabb 44 perc elteltével közel került a továbbjutáshoz.

A meccs harmadik felvonása előtt McCabe szünetet kért, így néhány percig állt a játék, de aztán ugyanúgy folytatódott, mint az első és második játszmában, egy Marozsán-brékkel. Az előny ezúttal is végig kitartott, bár 4:3-nál egy fordulatos gémben bréklabdát is hárítania kellett a magyar bajnoknak, de 5:3-nál a riválisnak már a meccsben maradásért kellett szerválnia. Nem járt sikerrel, a magyar teniszező a második mérkőzéslabdáját kihasználta, így pályafutása során először nyert a főtáblán Wimbledonban.

A második körben már nehezebb ellenfél vár Marozsán Fábiánra, a 64 között a kazah Alexander Bublik (31.) és a spanyol Jaume Munar (55.) később sorra kerülő párharcának továbbjutója lesz a riválisa.

Eredmény, férfi egyes, 1. forduló (a 64 közé jutásért): Marozsán Fábián-James McCabe (ausztrál) 6:1, 6:4, 6:3

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában