2025.06.19. 11:02
A Vaskakas nyomában! – ingyenes vízitúrák Győrben
Győrbe jön a Vízi Ring elnevezésű eseménysorozat. Az Aktív Magyarország és a Magyar Vízitúra Szövetség közös szervezésében megvalósuló eseménysorozat – mely Győrben a Vaskakas nyomában nevet viseli – vízitúra élményt kínál amatőröknek és profiknak egyaránt,
Több ingyenes túrán is részt vehet, aki ellátogat június 28-án a Győri Vízisport Egyesület telephelyére, ahol korlátozott számban rendelkezésre állnak kajakok, kenuk, SUP-ok is. De természetesen saját eszközzel is részt lehet venni a Vaskakas nyomában elnevezésű túrákon.

Fotó: viziturazz.hu
Vaskakas nyomában – négy vízitúra várja az érdeklődőket
A családi túra lényege, hogy a kisgyerekek szüleikkel ismerkedjenek meg a vízitúrázás alapjaival, szépségeivel. Teljesen biztonságos, rövid, két kilométeres táv a Radó-sziget körül. Óránkénti indulással, nagy családi csónakokkal hajózhatnak a résztvevők, szuperstabilak, bárki számára élvezhető mini túrák ezek.
Kis kihívás haladóknak: ez már kicsit jobban megmozgatja az izmokat. A Csóka és a Radó-sziget között kijelölt 15 kilométeres útvonalon a szervezők által korlátozott számban biztosított sárkányhajóval, túrakenuval, vagy bármilyen saját, a szabályzatnak megfelelő eszközzel, amellyel a nevező indulni szeretne. A túra kétszer indul. Egyszer délelőtt, egyszer pedig délután.
Extra kihívás túra: ez már inkább csak a profiknak való. Saját eszközzel, vagy a szervezők által biztosított sárkányhajóval kell teljesíteni a 35 kilométeres távot Dunaszegig és vissza.
A kis és az extra kihíváson résztvevő vízi sportolók ajándék oklevelet, befutóérmet és frissítőt kapnak, valamint a leggyorsabb hajó elnyeri a Vaskakas-díjat. Fontos, hogy bár díjazzák a leggyorsabb egységet, alapvetően nem verseny, hanem inkább teljesítménytúra, amolyan örömevezésre hívnak minden érdeklődőt a szervezők.
Különleges túra a legjobb barátoddal: délután négy órakor Magyarország legnagyobb tacskós vízre szállását szeretnék megvalósítani a szervezők. Tacskót ugyan nem tudnak biztosítani a szervezők, de kenukat korlátozott számban igen. A Radó-szigetet megkerülő rövid túrán ember és kutya is jól szórakozhat.
Az esemény ingyenes, de regisztrációhoz kötött. Fontos információ, hogy minden résztvevőnek nevezni kell, a nevezési űrlapon fel lehet tüntetni, ha egy csapatban (maximum 4 fő) evezne az ember.
Nevezés és bővebb információ ide kattintva érhető el.