Kosárlabda

2025.06.16. 11:45

Két sorozatban is aranyérmesek lettek a győriek

Hétvégén rendezték Budapesten a 3×3-as egyetemi bajnokság döntőjét. Ezen az UNI Győr-SZESE szerezte meg a bajnoki címet, ezzel duplázni tudtak a győri lányok egyetemi színtéren, hiszen korábban a hagyományos, 5 az 5 elleni kosárlabdában is bajnoki címet ünnepelhettek.

Az egyetemi bajnokság budapesti hatos döntőjében a csapatokat két csoportra osztották. Az A csoportba a TFSE, a Szombathelyi ESE és a MEAFC, míg a B jelű hármasba az UNI Győr-SZESE mellett a Közgáz és a BME-MAFC kapott besorolás. A csoportok első két helyezettje jutott az elődöntőbe, ahol keresztbe játszottak az együttesek – írta a wbasket.hu.

UNI Győr-SZESE
Az UNI Győr-SZESE a hagyományos kosárlabdázás mellett 3x3-ban is a legjobbnak bizonyult az egyetemi bajnokságban. A képen: Varga Zsófia technikai vezető. Rozmán Lilla, Baffy Fanni, Ács Luca, Bánszegi Borbála és Mihály Emma (ő nem játszott ezúttal), előttük dr. Barthalos István.

Az A csoportból a TFSE és a Szombathely, a B-ből pedig az UNI Győr-SZESE és a Közgáz került a legjobb négy közé.

Az elődöntőben a bajnoki címig magabiztosan menetelő és minden mérkőzésükön legalább 20 pontig jutó győriek 21–14-re győzték le a szombathelyi riválisukat, míg a Közgáz a TFSE-t verte 21–13-ra. A fináléban a zöld-fehér együttes 21–15-ös sikert ünnepelhetett. A csapat tagjai a fináléban Ács Luca, Baffy Fanni, Bánszegi Borbála és Rozmán Lilla voltak.

Ilyen még nem volt az UNI Győr-SZESE történetében

Nagyon boldog vagyok, hogy egyetemünk és egyesületünk életében először duplázni tudtunk, mindkét bajnokságot sikerült megnyerni. Ráadásul 3x3-ban címet is védtünk, amire eddig szintén nem volt példa. Büszke vagyok a csapat minden tagjára, illetve mindenkinek köszönjük, aki segített bennünket a cél elérésében. Gőzerővel készülünk a nyári kontinensviadalokra

– nyilatkozta dr. Barthalos István vezetőedző, utalva arra, hogy pár hete az 5 az 5 elleni bajnokságban is aranyérmet szereztek.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában