2025.06.12. 16:56
Ritka koktél segítette az Audi ETO-t – árulja el a győri ügyvezető
Terjedelmes interjút készített Endrődi Péter ügyvezetővel klubja honlapja. A Győri Audi ETO KC sportvezetője ebben többek között kiemelte a BL-címvédés nehézségét, a stáb és játékosok egységének fontosságát, valamint az edzőpáros sikeres munkáját és azt is, hogy Győrben miért nem érheti váratlanul a vezetőket, ha egy-egy játékos a családtervezés mellett dönt.
„Álszerénység lenne azt mondani, hogy nem jó, és tartom azt, amit az évzáró rendezvényeken mondtam, aki részt vett ebben, egy kis téglát beletett ebbe az építménybe, az nagyon-nagyon fontos, hogy büszke legyen – mesélt a Bajnokok Ligája-címvédés kapcsán megélt érzéseiről Endrődi Péter. – Az, hogy a mai, modern kézilabdában a klubnak sikerült megvédenie a címét, úgy gondolom, talán még nagyobb szó, mint először megszerezni. A kupa jó helyen van Győrben, és ma büszkén, bátran kijelenthetjük: a világ legjobb női kézilabdacsapata jelenleg a Győri Audi ETO KC” – szögezte le az ügyvezető, aki szerint a csapat idei sikere mögött nemcsak a játékosok teljesítménye, hanem a háttérben dolgozó stáb és a közösség egysége is döntő szerepet játszott. Per Johansson és Uros Bregar párosa például kiválóan egészíti ki egymást.

Fotó: gyorietokc.hu
„Ez a közös munka most különösen jól működik, olyan »koktél« született, ami ritka az élsport világában.”
Endrődi Péter kifejtette, klubvezetőként úgy gondolja, a stabil költségvetés és a biztos háttér, amit a szponzoraik régóta nyújtanak, alapvető fontosságú, hiszen még a leggazdagabb kluboknál is lehetnek nehézségek év közben. A világ legjobb játékosainak megszerzése ugyanakkor önmagában még nem garancia a sikerre, a különbséget a csapatszellem, angol kifejezéssel a „team spirit” jelenti, „mert ez a csapat nemcsak tehetséges játékosokból áll, hanem valódi közösséggé érett” – fogalmazott.

A kerettel és annak változásával kapcsolatban azt mondta, többször hangsúlyozza, ez női sport, és az Audi ETO-nál mindig őszintén lehetett beszélni arról, hogy egy sportolónő miként tervez családot.
A Győri Audi ETO KC-nál nincs tabutéma
„Ez nem tabutéma, és szerintem fontos erőssége a klubunknak. Természetesen tiszteletben tartjuk a játékosaink magánéletét – ez szent és sérthetetlen –, ugyanakkor az új igazolásoknál az ilyen szempontokat is figyelembe kell venni. Nálunk ez tervezhető, és pont ez a kulcs: ezért nem érnek minket váratlanul” – emiatt is célszerű, ha több poszton is előfordul majd „túlkínálat” a klubnál.
A teljes interjút itt olvashatják.