Irányítót igazolna az SKC

2025.06.13. 09:51

Pojbics: Az új szabály nagyon felverte a magyar játékosok árát

Évről évre, ahogy a közelmúltban befejeződött évadban is, odakerül a rájátszásba a Sopron KC férfi kosárlabdacsapata, amely idén a 7. helyen végzett a hazai élvonalban.

Pojbics: Az új szabály nagyon felverte a magyar játékosok árát

Beváltották a hozzájuk fűzött reményeket, jól teljesítettek Sopronban a fiatalok.

Fotó: Sopron KC

 A soproni klub vezetése már elkezdte kialakítani a következő évad keretét. Pojbics Szabolcs ügyvezetővel a mögöttünk hagyott évadról és már a következőről is beszélgettünk.
– Reális ez a hetedik hely? – kérdeztük az ügyvezetőt. 
– Az volt a cél, hogy megőrizzük azt a stabil középcsapati státuszt, amelyet az elmúlt években elértünk. Emellett, hogy azért próbáljunk előrelépni. Nos, ez végül sikerült, bár ahhoz, hogy bejussunk a rájátszásba a végén, szerencse is kellett, nem csak rajtunk múlt. Viszont ez egyértelműen a mi hibáink miatt alakult így, volt két-három olyan idegenben elvesztett mérkőzés, amelyek okán nehéz helyzetbe kerültünk a play offot illetően. Ezt a szereplést úgy értük el, hogy folytattuk a fiatalítást. A két ennek jegyében igazolt új magyar játékosunk, Kucsera Dániel és Takács Kristóf összességében beváltották a szerződtetésükhöz fűzött reményeket, mindketten maradnak, és bízom benne, hogy továbbfejlődnek. Ha már a fejlődésnél tartunk, Meszlényi Róbertről és Flasár Zalánról is feltétlenül szólni kell, ők is nagyot léptek előre és szintén maradnak, és Csendes Péternek is voltak kimondottan jó meccsei. 
– Az előző évad elején légióst kellett cserélni, ennek milyen hatása volt? 
– Igen, Fofanának volt egy elég makacs sérülése, amely miatt nem tudta azt hozni, amire szükségünk lett volna. A helyére igazolt K. J. Jackson szerződtetése viszont remek megoldásnak bizonyult. A teljes igazsághoz hozzátartozik, hogy ő a háborús Közel-Keleten játszott, majd éppen a helyzet bizonytalansága miatt szabaddá vált, de hogy ne essen ki a játékból, csapatot keresett, így vált nekünk megfizethetővé körülbelül feleáron, mint amennyiért az előző csapatánál játszott. 
– Távozó is van, és jövőre változik a szabály, két magyar játékosnak állandóan a pályán kell lenni. Ennek kapcsán történtek már lépések? 
– Sajnos csapatkapitányunk, Molnár Márton távozik. Rengeteget tett a csapatért, csupa szív játékával méltán vált a szurkolók egyik kedvencévé, sok sikert kívánunk neki a folytatásra. Két játékossal – a további fiatalítás jegyében – sikerült megállapodnunk, a Falco csapatából a 24 éves Kovács Benedek, a Honvéd együtteséből pedig a 21 esztendős Hajdu Péter érkezik hozzánk, természetesen vezetőedzőnk, Gasper Potocnik javaslatára, beleegyezésével. Mivel mindketten elsősorban a hármas és a négyes pozícióban bevethetők, ilyen típusú légióst nem tervezünk szerződtetni. 
– Az is érdekes lehet, hány légióssal tervez a klub? 

Még azért nincs teljesen készen a magyar állomány, folynak még tárgyalások. Nem titok, szerettünk volna, szeretnénk még magyar centert, magas játékost igazolni, de az új szabály nagyon felverte a magyar játékosok árát, mi pedig nem szeretnénk beszállni egy-egy játékosért olyan licitálóversenybe, amely veszélyeztetné a klub működését. Olyan árakon kelnek el magyar játékosok, hogy abból a pénzből két jó légiós is szerződtethető... De hogy a kérdésre is feleljek, egyértelmű, hogy a magyar mag alakulásától függ, hány légióst igazolunk. Ami biztosnak látszik, hogy az alapposztokra kell légióst igazolni, azaz külföldi irányító és center szinte biztos, hogy kell, és mezőnyposztra egy olyan játékos is, aki hátvéd, de irányítani is tud. A korábban említett Jacksont a következő évad csapatában is szívesen látnám, a kapcsolat megvan, de mivel nálunk igen jó szezonja volt, bevallom, nagyon meglepne, ha sikerülne megtartani. A saját nevelésű fiatalokat is próbáljuk fokozatosan beépíteni, elképzelhető, hogy az U21-es csapatból ismét felhozunk egy-két játékost, eleinte elsősorban edzeni a felnőttekkel, majd, ahogy Péter, Robi és Zalán esetében is volt, szép fokozatosan mély vízbe dobni őket

– Bár jelen pillanatban nem látni még, milyen kerettel vágnak neki a következő szezonnak, mit remél, mit vár tőle? 
– Ezt a stabil középcsapati státuszt mindenképpen szeretnénk megőrizni, és még jobban meg akarjuk nehezíteni a nálunk tehetősebb élcsapatok dolgát. 
 

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában