2025.06.13. 17:03
Számos dedikált ereklyét, köztük Szoboszlai Dominik cipőjét is láthattuk Kimlén - fotók
Fontos, hogy irányt mutassunk a mai gyermekeknek – emelte ki Király Gábor többszörös válogatott futball kapus, hogy miért is tartotta fontosnak, hogy részt vegyen a Példaképek a sportban 2025 elnevezésű programon. Kimlén neves sportolók álltak ki jó példaként és számos ereklyét is bemutattak.
Két hétig látogatható még az a kiállítás, mely neves sportolók dedikált ereklyéiből áll. Schuch Timuzsin, Király Gábor, Zimonyi Dávid, Sastin Marianna, az ONE Veszprém kézilabdacsapat, Kopasz Bálint, Dombi Réka, Borók Dorina, Pető Zsolt, Grosics Gyula aláírt tárgyai mellett bemutatták Szoboszlai Dominik nagy becsben tartott dedikált cipőjét is a Példaképek a sportban 2025 elnevezésű program keretében pénteken Kimlén a helyi faluházban.

Fotó: Kerekes István
Példaképek a sportban
– A Példaképek a sportban 2025 című programmal fő célunk, hogy az iskolás gyermekeknek példákat mutassunk: nem csak az a világ létezik, amit ők ismernek: ha sokat dolgozunk, a céljainkért, bármit el tudunk érni, nincs lehetetlen. Azt gondolom, ez a legtöbb, amit adhatunk a gyermekeinknek – emelte ki Mosolygó Kitti, a kimlei iskola szülői munkaközösségének elnöke. A rendezvény főszervezőjeként hangsúlyozta: Király Gábor, Schuch Timuzsin, Horváth Ádám, Pápai Máté, Jakab Mihály és Móricz István mesélt életútjáról az egybegyűlt gyermekeknek, köztük a kimlei iskolásoknak és több sportegyesület képviselőjének.
– Az előadásokból is kiderül: a siker, az eredmények csak a jéghegy csúcsa, amögött nagyon sok munka van, lemondás. Ugyanakkor a sport nem csak az eredményekről szól, hanem önmagunk legyőzéséről is, és fontos a szülői támogatás is – fűzte hozzá Mosolygó Kitti, megjegyezve, hogy a vándorkiállítást a sportereklyékkel két hét után szívesen kölcsönadják más oktatási intézményeknek is. Érdekesség, hogy a Phoenix Teqball Academy jóvoltából a kimlei iskola egy teqball asztallal is gazdagodott.
Szoboszlai cipője és számos dedikált ereklye felbukkant Kimlén
Fotók: Kerekes IstvánSzoboszlai cipője még idén kalapács alá kerül
A sportereklyék, köztük Szoboszlai cipőjének árverését még idén tervezik.
– Személyes kötődésem révén már többször is jártam Kimlén – tudtuk meg Király Gábortól, akinél hosszú sort álltak a fiatalok egy dedikációért. A többszörös válogatott futball kapus szerint fontos, hogy utat mutassanak a fiataloknak, ezért is csatlakozott szívesen a kimlei programhoz, és a korábbi dedikált tárgyak mellé egy szürke mackónadrágot is hozott magával.
Jakab Mihály, a Kimlei Sárkányok Vízisport Egyesület elnöke a sport közösségformáló erejére is rámutatott.