2025.06.13. 10:00
Emléktáblával és kiállítással emlékeznek Palotai Károlyra
Palotai Károly egykori világhírű játékvezető idén szeptemberben ünnepelné a 90. születésnapját. A család hét évvel ezelőtt Győrnek ajándékozta a hagyatékát. Palotai Károly tisztelői őszre kiállítást és emléktáblaavatást terveznek.

Idén ősszel lenne 90 éves Palotai Károly olimpiai bajnok labdarúgó és világhírű játékvezető. Ebből az alkalomból a város vezetésével szervező bizottság alakult, amely a méltó megünneplés kereteit hivatott segíteni. Emléktábla állítását, illetve kiállítás megrendezését tervezik. Utóbbi valószínű, a városi sportgyűjtemény mellett kap majd helyet. Az előkészítő munka megkezdődött, a végleges formát őszre nyeri el a kezdeményezés.

Palotai Károly játékosként nagyszerű pályát futott be, csapatkapitánya volt az 1964-es olimpián aranyérmet szerzett magyar válogatottnak, a Győri ETO-val magyar bajnoki címet, három magyar kupát nyert, 1965-ben a BEK elődöntőjében szerepelt.
Békéscsabán született 1935. szeptember 11-én. Játékosként a Békéscsabai Előrétől 1955-ben került a Győri ETO-hoz, ahol a freiburgi kitérő kivételével 1967-ig futballozott.
Játékvezetőként még fényesebb karriert tudhatott magáénak A világbajnokságok történetében ő volt a döntők első tartalék játékvezetője.
Az NB I-ben 1969–1984 között 215 mérkőzésen bíráskodott, FIFA-bíró 1972–1984 között volt, ebben az időszakban 27 válogatott mérkőzést vezetett. Két olimpián (1972, 1976) ás három világbajnokságon (1974, 1978, 1982) , két BEK- (1976, 1981), egy KEK- (1979), egy UEFA- (1975) és egy Szuperkupa-döntőt (1978) irányított.

Palotai Károly érdeme
Sportdiplomataként is jelentőset alkotott: Palotainak óriási érdemei voltak abban, hogy Puhl Sándor 1994-ben világbajnoki döntőt vezethetett.
Fél percig sincs kétségem a szerepét illetően, mint a FIFA JB tagja, minden tekintélyét latba vetette, hogy rám bízzák a döntő vezetését. A legfelemelőbb ebben az egészben az a pár perc volt, amikor a küldés kihirdetése után Márton Sanyi, aki partjelzőként volt kint vb-n, Palotai Karcsi és én a Los Angeles-i rendkívül elegáns Ritz Carlton Hotelben felmentünk a szobába, leültünk és mindhárman elkezdtünk sírni örömünkben. Három magyar sok-sok ezer kilométerre a hazájától. Sose felejtem el, amit akkor mondott Karcsi: >Annyit kívánok neked, mint amennyit magamnak kívánnék.< Nem volt ember, aki jobban szorított volna értem a döntő előtt. Igaz, egyedül neki volt dupla kihívás a szereplésem: ha elrontom a meccset, a FIFA-ban biztosan sokan támadták volna, miért támogatott ennyire engem
- vallotta róla Puhl Sándor, a Palotai az első magyar sztárbíró című könyvben.
Győrött hunyt el 2018. február 3-án, utána a családja a városnak adományozta az értékes Palotai hagyatékot.