2025.06.19. 13:46
Megjárta a Liverpoolt is, de Gyirmóton írt alá
Újabb volt élvonalbeli labdarúgó maradását jelentett be a Gyirmót FC Győr. A több poszton is bevethető, nagy tapasztalattal rendelkező, magyar bajnok Hajdú Ádám úgy döntött, hogy továbbra is a harmadosztályba kieső kék-sárgáknál lép pályára.

Hajdú Ádám a harmadosztályban is marad Gyirmóton.
Fotó: gyirmotfc.hu
A Marcal partiak tájékoztatása szerint Hajdú Ádám az MTK-ban nevelkedett, majd fiatalon a Liverpoolhoz került, így az angol klub utánpótlásában képezhette magát. Egészen 2012-ig, ekkor visszatért az MTK-hoz, és ott mutatkozott be a felnőttek között, majd 2016 nyarán a Bp. Honvédhoz szerződött, ahol a Marco Rossi irányította együttessel, magyar bajnok lett. A 32 esztendős futballista immáron hatodik szezonját kezdi meg Gyirmóton.
„Pályafutásom legszebb sikere Gyirmóton természetesen az élvonalba kerülés volt, míg a legsokkolóbb, a mostani kiesésünk. Családommal letelepedtünk Győrben, szeretjük a várost, kötődünk a klubhoz, s bár kaptam jó néhány invitálást más együttesektől, számomra egyértelmű volt, hogy elfogadom a gyirmóti vezetők, egyébként nagyon korrekt ajánlatát. Tudjuk, hogy hol a helyünk, és vissza is térünk oda” – szögezte le csapata honpján Hajdú Ádám.