2025.06.16. 14:55
Marad Gyirmóton a volt NB I-es játékos
A korábban NB I-ben is szereplő Madarász Márk továbbra is az NB II-től az idény végén búcsúzó Gyirmótot erősíti – jelentette be hivatalos honlapján a Marcal-parti klub.
A 29 éves középpályás az előző bajnoki idényben alapembernek számított Gyirmóton, 28 alkalommal lépett pályára kezdőként és négy bajnoki gól fűződik a nevéhez.
Madarász Márk a Gyirmót SE Győr utánpótlás csapatainál nevelkedett, majd a Puskás Akadémia FC, ETO FC Győr, a ZTE FC, az Aqvital FC Csákvár és a Mezőkövesd Zsóry FC-nél töltött el éveket, majd 2023. januárjában tért vissza a kék-sárgákhoz
Azért döntöttem a Gyirmót FC Győr mellett, mert magaménak érzem ezt a klubot, itt nevelkedtem. Rosszul érintett a másodosztályból való kiesés, úgy éreztem, hogy mindenképpen itt kell maradnom. Ennyi idősen nem így képzeltem el a pályafutásom, a harmadosztályban, viszont a célunk, hogy egy éven belül visszakerüljünk a másodosztályba
– nyilatkozta klubja honlapján a játékos.

„Madarász Márk személyében egy olyan játékossal kötöttünk hosszabbtávú megállapodást, aki kötődik a klubunkhoz. Főszerepet szánunk neki a csapatban, akinek meghatározó játékosnak kell lennie a pályán és a pályán kívül egyaránt. Bízom benne, hogy sokat fog tenni, hogy a Gyirmót FC Győr visszakerüljön oda, ahol a helye van, a magasabb osztályban. Reményeink szerint, nem csak Madi lesz a vezére a csapatunknak!” – fogalmazott a hosszabbítás kapcsán Horváth Cs. Attila sportigazgató.