Utca viseli a nevét Győrben

2025.06.14. 12:00

Az édesapja a példaképe is volt

Az édesapja a példaképe is volt

Vági Miklós a küzdősportok legendás alakja volt országszerte, de judó és kurash bíróként nemzetközi szinten is jegyezték. Ezeken kívül a történelmi íjászatban is a legjobbak közé tartozott. Pedagógus, edző, szakosztályvezető, kiképző volt egy személyben. Egyéb elismerései mellett 2000-ben Pro Urbe Győr djjal tüntették ki.

judó
Vági Miklós judó bíró

A győri közgyűlés 2023 év végén úgy döntött, hogy utcát nevez el a jeles sportemberről Likócs napjainkban is épülő részében.
„Tulajdonképpen véletlenül tudtam meg, hogy már utca viseli az édesapám nevét - mondja az egyik gyermeke, Vági Zoltán. - Az egyik barátom  egyszer arra felé biciklizett és ő hívta fel a figyelmemet rá.  Másnap kimentem a megadott helyre és magam is láttam az utcát jelző táblát. A töltés közelében fekszik az utca. Büszkeség töltött el, amikor megpillantottam, hiszen édesapám gazdag munkásságával érdemelte ki mindezt.”

Térképen a győri Vági Miklós utca.

Vági Miklós legismertebb sportága a dzsúdó volt: a magyar szövetség bíróbizottságának elnöke. a szövetség elnökségi tagja volt. Tanítványai több mint száz magyar bajnoki címet szereztek.

Judó: olimpián is bíráskodott

Bíróként részt vett az 1992-es barcelonai olimpián, ő vezette a Hidehiko Yoshida-jason Morris 78 kg-os döntőt. Nyolc világ- és tizenöt Európa-bajnokságon bíráskodott.
„Borkai Zsolt polgármestersége idején szó volt róla, hogy esetleg apuról nevezik el az Olimpiai Sportközpontot. Alá is írtuk az ehhez szükséges dokumentumokat. Azért lett volna érdekes, ha ez történik, mert az OSP az egykori Dózsa pálya helyén létesült, édesapám a munkája, edzői tevékenysége miatt sokat tartózkodott ott, tulajdonképpen azt is mondhatom, az volt a második otthona.”
„Győrben és a régióban apu honosította meg a kyokushin karatét, a kendót. Jeleskedett történelmi íjászatban és a kurashban is - említi Vági Zoltán. 
A kurash itthon alig ismert, de 3500 éves sportág, melyet világszerte körülbelül kétmillióan űznek. Nagyon hasonlít a cselgáncshoz, ezért 1999-ben az Üzbegisztánban, Taskentben tartott első világbajnokságra meghívták a judo világranglista éllovas versenyzőit, valamint a versenybíráit is. Vági Miklós részvételét olyan sikeresnek ítélték a szervezők, hogy mindhárom döntőben bíráskodott. 
„Apu bár nem volt rendőr, a rendvédelmi és büntetésvégrehajtási szervek dolgozóinak önvédelmi kiképzését is vezette éveken keresztül. Így volt tagja a rendőrségi csapatnak, amely egy ízben a Bécs-Budapest futóversenyen első lett a korosztályában. Minden sportágat kedvelt, kivéve a labdarúgást,  azt egyenesen gyűlölte. Érdekesség, a sport szeretetét örököltük tőle, de nem a küzdősportokét. Én inkább kosaraztam, úsztam, az öcsém, Vági Kornél pedig már két könyvet írt a kedvenc futballcsapatáról, az AS Romáról. Nagyon szerencsés embernek vallhatom magam, mert az édesapám egyben a példaképem is volt.”
Vági Miklós 2011-ben 65 éves korában hunyt el. A Magyar Judó Szövetség a saját halottjának tekintette.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában