2025.06.18. 17:39
Három éve lépni is alig tudott, most új szerződést kapott
Újabb meghatározó labdarúgóvájal egyezett meg az NB II-től az idény végén búcsúzó Gyirmót, marad a csapatnál a védelem oszlopa, az élvonalbeli tapasztalatokkal is rendelkező Hudák Dávid, aki egy újabb szezonra kötelezte el magát a kék-sárga klubhoz - jelentették be az együttes honlapján.

Fotó: Kisalföld/Csapó Balázs
Három éve még gyógyíthatatlan betegnek hitte magát Hudák Dávid, a Gyirmót FC Győr labdarúgója, mígnem egy pozsonyi klinikán elvégzett vizsgálat megállapította, hogy „csak” Lyme-kórban szenved. Volt, hogy séta közben leállt a mozgása, s korábban azt mondták neki, lehetséges, hogy szervezetét megtámadta az ALS nevű gyógyíthatatlan, végzetes betegség. Később kiderült, hogy lyme kórban szenved és az antibiotikumos kezelést követően javult az állapota.
A rutinos védő a Slovan Bratislava csapatában kezdte karrierjét, majd megfordult a DAC, Újpest és az MFK Skalica együttesénél is, 2016-ban igazolt az első osztályban szereplő Mezőkövesdhez. Gyirmótra a 2019/2020-as bajnoki idényben érkezett. Hosszantartó sérülés miatt volt kénytelen kihagyni a csapat NB I-ben töltött szezonját, de rehabilitációját követően alapemberként tért vissza.
„Hat éve érkeztem Gyirmótra, azóta nagyon sok szép időszakot élhettem át a csapattal. Most egy nehezebb szakasz érkezett el a klub életében. Úgy gondolom, most itt a helyem és játékommal segítenem kell csapunkat a célunk elérésében, hogy visszajussunk a másodosztályba” – szögezte le a remek felépítésű védő klubja honlapján.