2025.06.20. 15:40
Legsikeresebb évüket zárták a győriek
Túlzás nélkül állítható, hogy legsikeresebb évét zárta a Győri VSE vízilabda-szakosztálya. A győri vízilabda a 2024/25-ös szezonban sikert sikerre halmozott: a felnőtt női együttes visszajutott az ob I-be, míg a férficsapat története során először szerepelhet a második vonalban, azaz az ob I/B-ben. Emellett az utánpótlásban is született bajnoki cím, lett dobogós együttes, és a korosztályos válogatottaknak is adott játékosokat az egyesület.
Ábrahám Csaba elnök így kezdte a győri vízilabda eredményeinek értékelését: „Amikor tavaly decemberben a támogatóinknak, partnereiknek elkészítettük az évet összefoglaló kis kiadványunkat, azt a címet adtuk, hogy a legsikeresebb év volt az utánpótlásban. Már akkor a hátunk mögött volt a mostani bajnoki évad őszi szezonja, ami biztató jeleket mutatott. Aztán ahogy haladtunk egyre jobban előre az időben, körvonalazódtak és meg is valósultak az álmaink. Most azt mondom, hogy az idei szezon biztosan felülmúlja az előzőt, de ez így is van rendjén. Azért dolgozunk, azért edzünk, képezünk és talán egy picit nevelünk, hogy a versenyhelyzetekben minél előbbre végezhessünk. Nem is lehet más a cél. Lépésről lépésre építkezni, fejlődni, és jobbnak lenni, idővel a legjobbnak.”

Fotó: gyvse.hu
A felnőtt női csapat alaposan kitett magáért: „A tavalyi letargia után idén remek sorozattal értük el a sikert. Azt gondolom, Győrnek ott a helye, azon kell dolgoznunk, hogy stabilan ott is maradjunk. Nem indult igazán könnyen a szezon, sajnos nem volt lehetőség arra, hogy a játékosaink kettős engedéllyel az ob I-ben is szerepelhessenek, így Petik Pannát kölcsönbe kellett adnunk a BVSC-nek. Viszont akik bevállalták, hogy csak másodosztályban szerepelnek, kitartottak mellettünk, így többek között Párkányi Réka, Szedlák Mónika és Rádli Rózsa sokat segítették fiataljainkat, akik óriási fejlődésen mentek keresztül. Jó csapat voltunk, lettünk” – folytatta a klubelnök, aki rátért a férficsapatra is.
„Az együttes gerince az ifi csapatunkra épül. Természetesen óriási segítséget jelentettek azok a játékosok, akik az egyetemi tanulmányaikat Győrben folytatják, és a szezonban nálunk játszottak. Közülük is említést érdemel Szűcs Dániel, aki talán az egyesület legrégebbi aktív játékos tagja. Érkezett a csapathoz és nagy segítséget nyújtott Truszka Kemenes, Petik Hunor, Molnár Balázs, valamint szeptemberben az egyetemet Győrben kezdő Fodor Zsombor, aki az ifjúsági bajnokságban is tudta segíteni a csapatot. Leigazoltuk Vogel Simont is, aki egy meccsen tudott segíteni nekünk, ott le is győztük a későbbi bajnok MATE-t, de sajnos sérülése miatt több meccset nem tudott vállalni. A csapat így is a 28 csapatos bajnokság második helyén végzett és ezüstérmet szerzett. Külön öröm, hogy az osztályozón két ragyogó mérkőzésen kivívtuk a feljutást és jövő szezontól a másodosztályban folytatjuk” – fogalmazott Ábrahám Csaba, aki azt is hozzátette: tudatosan építkeztek férfivonalon, mert azt nem látta megvalósíthatónak, és nem is tartotta jó ötletnek, hogy sok pénzen összevásárolt játékossal lépjenek szintet.

Fotó: gyvse.hu
„Sokan járták ezt az utat, de nem igazán igazolják az eredmények ennek az igazát. Néha nekünk már nagyon sokat kellett guggolni, hogy ugrani tudjunk, de hiszem, hogy megérte, megéri” – vallotta be a sportvezető.
A győri vízilabda utánpótlásában is folyamatos a fejlődés
- Az utánpótlásban is folyamatos a fejlődés. A már évek óta nagyon népszerű oktatási rendszerükbe évente mintegy 150 gyerek kapcsolódik be. Ezt a munkát Debreceni Nóra felügyeli, és olyan igazán kiváló oktatókkal dolgozhat együtt, mint Stajrits Krisztina, Horváth Dorina, Bartha Dorottya, Bódi Kassai Dorottya, Akkermann Rózsa, Tóth Kunos Virág, Petrov Júlia, Kármán Éva és Pintér Vanda. Ők biztosítják azt az úszástudást, melyre az egész sportág épül, és ebből a minőségből tudják meríteni a következő év, évek csapatait.
- Idén először indultak el a győriek a DVL baby II és baby I-bajnokságban. Itt még nincs eredmény, a gyerekek tanulják a vízilabdát, a cél pedig az, hogy meg is szeressék.
- A DVL gyerek IV-bajnokságban már az igazi vízilabdás szabályok keretei között vívják a mérkőzéseket a csapatok. Itt 9. lett a GYVSE, de nagyon sokat fejlődtek a fiatalok.
- A DVL gyerek III-bajnokságban szereplők már rutinosabbnak mondhatók, hiszen a csapat zöme már lejátszott egy szezont. Itt is az életkornak megfelelő képzés a cél, de picit hangsúlyosabban jelennek már meg a taktikai elemek. A csapat az 5. helyet szerezte meg a szezon végén.
- A DVL gyerek II-bajnokság az országos bajnokságok kapuja, de páran már az országosban is megmutathatták oroszlánkörmeiket. A csapat remekelt, veretlenül lett bajnok, és a sors is kegyes volt hozzájuk, hiszen az utolsó kör után Győrben, hazai medencében ünnepelhetett a társaság.

Fotó: gyvse.hu
- Az országos utánpótlás-bajnokságokban a lányoknál a felnőtt női válogatott korábbi szövetségi kapitánya, Bíró Attila, szakmai vezetőként segíti a munkát. A gyerek és az ifi korosztálynál az átmeneti létszámhiány, a serdülőknél a már szinte megszokott sérüléshullám gátolta a munkát, de így is nagyszerű eredményeket értek el a lányok, a gyerek 10., a serdülő 6., az ifjúsági 9. lett.
- A fiúknál új volt a lebonyolítás a feljutás szempontjából: az A1 utolsó négy és az A2 nyugat és kelet első négy-négy helyezettje játszott egy teljes kört. A gyerek korosztály végül bronzérmes lett, a serdülők a 4. helyen zártak, míg az ifjúsági az 5. helyen végzett, de hozzátartozik a teljes képhez, hogy közülük sokaknak több fronton is helyt kellett állniuk
A korosztályok legjobbjai, DVL gyerek IV: Kalmár Ákos, DVL gyerek III: Csordós Albert, DVL gyerek II: Porvan Áron, lány gyerek: Horváth Bianka, lány serdülő: Svec Anna Sába, lány ifjúsági: Finta Zsuzsanna, fiú gyerek: Dinnyés Benedek, fiú serdülő: Molnár Mátyás, fiú ifjúsági: Tóbiás Bence, női felnőtt: Szedlák Mónika, férfi felnőtt: Molnár Balázs.
Változások a szakmai stábban
A jövőről is beszélt Ábrahám Csaba: „Sajnos két edzőnk távozik, Hargitai Attila Budapestre teszi át a székhelyét és lesz nyilván ellenfelünk néhány bajnokságban az ottani csapataival. Truszka Levente pedig Németországban kapott egy tartományi válogatott vezetőedzői státuszt, és Németország talán legjobban jegyzett vízilabda klubjánál, a Hannovernél is edzősködik. Mindkét szakembert sajnáljuk, hogy elment, de reméljük, csak egy időre. Úszásoktatóinknál, edzőinknél is történtek, történnek változások, Bódi Kassai Dorottya anyai feladatokra koncentrál, januárban született a gyermeke. Kármán Éva néni januárban fejezte be munkáját a szakosztályunknál. Távozik a nyár folyamán a csapatunktól Bartha Dorottya, aki lakhelyet váltott. Egy új edző biztosan érkezik: Németh Zoltán Pécsről teszi át ide székhelyét. Ő anno, kapusként játszott, edzőként pályakezdő, a Testnevelési Egyetemen szerzett diplomát. Természetesen tárgyalunk további jelöltekkel, mert van jelentkező bőven, de szeretnénk tartani az eddigi elveink szerinti kiválasztásokat. Csak olyan edzővel akarunk együtt dolgozni, akik magukévá akarják és tudják tenni a győri elképzeléseket” – mondta Ábrahám Csaba, aki azt is elárulta, ki irányítja az OB I-es és az OB I/B-s csapatot.
A lányokat az élvonalban az eddig a fiúk mellett kiválóan dolgozó Petrovai Márton vezeti majd, míg az OB I/B-ben Vogel Zsolté lesz a marsallbot.
A többi korosztálynál is körvonalazódik, kik lesznek az edzők. A baby II-es és baby I-es csapatnál marad a csapatmunka, de Debreceni Nóra és Pintér Vanda mellé még keresnek edzőt. A DVL gyerek IV-es és III-as korosztályokkal dolgozna Németh Zoltán, akinek Vogel Zsolt és Kutasi Rómeó segít majd.
A lány országos gyerekcsapatot továbbra is Antalóczy Dorka irányítja, Petrovai Márton az OB I-es együttes mellett a serdülő és ifi csapatot is vezeti. A fiú országos gyermek- és serdülőcsapat Kutasi Rómeóé lesz, az ifjúságit – az OB I/B mellett – Vogel Zsolt irányítja.
A játékoskeretekben is várható változás, a női felnőttcsapatnál Bíró Attila több játékossal is tárgyalásban van, amint konkrétumok lesznek, a klub tájékoztatást ad.
A férfiaknál tanulóév lesz a következő, első lépésben megnéznék, mire képesek a saját állománnyal. Számítanak a mostani játékosaikra és talán érkeznek az egyetemre olyanok, aki hasznára lehetnek a csapatnak.
Ahogyan Ábrahám Csaba fogalmazott:
Biztosan kemény, küzdelmes év lesz, de teher alatt nő a pálma.
Korosztályos válogatottak
Fogarasi Léna és Svec Anna Sába bekerült a magyar U16-os leány vízilabda-válogatott utazó keretébe, amely részt vesz a június végén Törökországban megrendezésre kerülő Európa-bajnokságon. Ugyanezen a tornán ott lesz Jámbor Laura, a serdülőcsapat kapusa, de ő szlovák színekben szerepel majd.