Streetball

2025.06.09. 11:22

Győri lányok játszottak pozsonyi fiúkkal Sopronban

Nagy sikert aratott az integráció jegyében, Sopron főterén rendezett streetball.

Győri lányok játszottak pozsonyi fiúkkal Sopronban

Fotó: sopronmedia.hu

A szervezők a város főterén 3 műanyag pályát állítottak fel, s ezeken különböző kategóriákban rendezték a küzdelmeket, amelyekre a régióból verbuválódott csapatok mellett  a közeli Ausztriából, a nem túl távoli Pozsonyból, sőt még a várostól meglehetősen messze eső Kolozsvárról is érkeztek játszani. Az integráció jegyében szervezett rendezvényen a kerekesszékes 3x3-as kupafordulóját is megtartották.

A soproni streetball egyik fénypontja a Face Team akrobatikus bemutatója volt, amelyben - némi improvizációval - a kerekesszékes kosarasok is részt vehettek. 

Az ügyességi versenyek közül ezúttal a tripla- és büntetődobó versenyt, valamint a  2ball game játékot rendezték meg. Versenyen kívüli programként igen érdekes és izgalmas volt az U16-os győri lányok játéka a náluk két évvel fiatalabb pozsonyi fiúk ellen. 

A rendezvény díszvendége, a paralimpiai bajnok úszó Vereczkey Zsolt a program végén, a díjak átadásában is részt vett. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában