2025.06.12. 13:39
Jótékonysági nap a súlyosan beteg győri evezős felépüléséért
Lélekbarát jótékonysági napot rendeznek június 15-én Győrújbaráton. A cél, hogy a januárban lebetegedett fiatal győri evezős felépülését segítsék.
A fiatal győri evezős felépülése apropóján rendezendő Lélekbarát jótékonysági napot a GYAC szakosztálya is megosztotta közösségi oldalán.

"Januárban nagy tragédia történt Szakosztályunknál, serdülő sportolónkat váratlan baleset érte, amely az egész közösségünket mélyen megrendítette.
A mindig mosolygós, kedves, szorgalmas, kitűnő tanuló sportolónk azóta hősiesen harcol, küzd a felépülésért, olyan akaraterővel, ahogy azt a pályán is tette.
Csilla többszörös magyar bajnok, tavalyi az Olimpiai Reménységek Versenyén vett részt a magyar válogatott tagjaként. Nem ez volt a célja az idei évre. Hatalmas akaraterővel, szorgalommal, alázattal és kitartással edzett nap mint nap azért, hogy ebben az esztendőben is az élmezőnyben legyen, erősítse a csapatokat klub- és válogatott szinten.
Sajnos az Élet máshogy rendezte, így most a felépülés lett az elsődleges cél.
Hisszük, hogy ez sikerülni fog, hiszen Csilla küzd minden egyes nap és annyian szurkolunk neki és izgulunk érte, hogy meg fog valósulni a célja. Aki szertetné Csillát valamilyen formában támogatni ezen a küzdelmes úton, kérjük, vegyen részt a számára rendezett jótékonysági délutánon" – írta oldalán a Győri Atlétikai Club evezős szakosztálya.
Az esemény június 15-én, 16 órakor kezdődik a Baráti Közösségi Színtérben (Győrújbarát, Liszt Ferenc u. 9.)