Bajnokok Ligája

2025.06.02. 09:56

Fodor Csenge: Még dolgoznak bennem az érzelmek

Fodor Csenge, a Győri Audi ETO KC balszélsője negyedszer nyerte meg a Bajnokok Ligáját, ezúttal négy gólt tett be a közösbe a budapesti Final Four alatt.

Fodor Csenge: Még dolgoznak bennem az érzelmek

Győzelemmel és Bajnokok Ligája-címvédéssel zárta az idényt a Győri Audi ETO KC vasárnap este az MVM Dome-ban. Az ETO a BL-döntőben 29-27-re legyőzte a dán Odensét, majd kezdődhetett az ünneplés, miután a magyar csapat hetedszer nyerte meg a legrangosabb nemzetközi kupasorozatot. Fodor Csenge a Magyar Nemzetnek értékelt videóban.

Fodor Csenge negyedszer lett BL-győztes a győriekkel.
Fotó: Molcsányi Máté

Negyedszer is megcsinálta

A BL-győztes csapat balszélsője mindkét nap fontos gólokat szerzett – összesen négyet –, Per Johansson a szombati, Esbjerg elleni elődöntőre csak a 26 éves játékost nevezte a posztra, míg vasárnap a holland Bo van Wetering is szerepet kapott Fodor mellett. A döntőben a keszthelyi születésű kézilabdázó a második félidőben kapott lehetőséget, amelyet remekül kihasznált: míg a kapuban Hatadou Sako tartotta a sarat, addig elől Fodor a legfontosabb pillanatokban tudott villantani.

"Még az érzelmek nagyon dolgoznak bennem, már nagyon várom, hogy a csapattársaimmal ünnepeljek" – kezdte a lefújás után Fodor, már aranyéremmel a nyakában. 

A magyar játékos elmondta, tudták, hogy az Odense játékosai fáradtabb voltak, kevesebbet pihenhettek – nemcsak a második elődöntőt játszották szombaton, hanem csak a hosszabbításban gyűrték le a Metzet –, ezért már az elejétől fogva nekik estek. Ez meg is látszott az eredményen, miután még az ötödik percben sem tartott a találkozó, amikor az eredmény 5-1 volt a győrieknek, Ole Gustav Gjekstad vezetőedző már ekkor időt kért. Utólag kijelenthető, hogy főként az első félidőben megszerzett ötgólos vezetéssel sikerült a címvédés az ETO-nak.

"Mindent próbáltunk beleadni, de közben okosan is szerettünk volna kézilabdázni, ha kellett lassítottuk például a támadásainkat. Nagyon magabiztosnak éreztük magunkat, de kemény meccs volt. A lányokkal beszéltük, hogy az Odense az a csapat, amelyet a hét-, nyolcgólos hátrány sem érdekli, a játékosaik akkor is mennek előre."

Fodor itt a szombati elődöntőre utalt, ahol a dánok hétgólos hátrányból álltak fel a franciák ellen. 

A 26 éves játékos mozgalmas idényt tudhat maga mögött: a 2024-es, részben hazai rendezésű Európa-bajnokságot sérülés miatt ki kellett hagynia – a válogatott bronzérmet szerzett –, majd márciusban Golovin Vlagyimir hiába szerette volna behívni a válogatottba, Fodor a klubját választotta, mondván saját mentális és fizikai állapotának megőrzése miatt ezúttal az ETO mellett döntött. A junior világbajnok játékos remek formában fejezte be a szezont, a Fradi elleni bajnoki döntőben négyszer talált be, míg a BL Final Fourjában is eredményes volt. Fodor negyedik alkalommal nyerte meg a Bajnokok Ligáját.

A teljes értékelés, amelyben Katrine Lunde is téma volt:  

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában