2025.06.20. 12:00
Az ETO új címere miatt elégedetlenkednek a csapat szurkolói

Nem ért teljesen váratlanul, hogy az ETO FC tulajdonosai előrukkoltak a klub új címerével. Úgy tudom, az adásvételi tranzakció után nem sokkal már téma volt a megváltoztatása, és ha jól emlékszem, akkor a zöld-fehér színek esetleges lecserélése is. A színek (egyelőre?) maradtak.

A várhatóságot erősítette továbbá, hogy jó néhány nappal ezelőtt az ETO posztolt egy kérdőívet, amelynek egyik pontja a szurkolók véleményéről érdeklődött a címert illetően. A kérdőívet gyorsan levették, hiszen álságos volt az egész. A válaszokból leszűrhető végeredményt nem is hozták nyilvánosságra, hiszen a címer bemutatásának időpontjából kikövetkeztethető, hogy akkor már készen lehetett a megújult arculat.
Az internetes hozzászólásokból az szűrhető le, az ETO-szurkolók döntő többségének nem tetszik a londoni alkotás, ők megszerették azt, amelyik az utóbbi időben volt.

Így most Győrben új életre kelt a néhány esztendővel ezelőtti újpesti „WC-deszkás” sztori, az más kérdés, az elégedetlenkedő győri szurkolótábornak lesz-e elegendő ereje és/vagy akarata ahhoz, hogy ezt érvényesítse. Mint ahogy Újpesten történt a belgával szemben.
Mifelénk a cégtulajdonosok – kevés kivétellel – egyébként is azt csinálnak a futballklubokkal, amit akarnak. Mivel egy klubnál általában egy tulajdonosról vagy tulajdonosi csoportról beszélhetünk, a döntéseikhez semmilyen jóváhagyás nem szükséges. A szurkolók majd úgyis igazodnak, ha akarnak.
Az ETO címere néhány évig biztos ez marad
Az ETO-nál a tragikus végű Tarsoly-éra után részben megváltoztatták az elnevezést, és visszavették a klasszikusnak nevezhető címert a fradisnak tartott helyett. Azóta a köztes tulajdonosok nem változtattak, most a 2022 óta létező győri Világi-birodalom csináltatott magának egy újat. Néhány évig valószínű, ez marad...