Teke

2025.06.11. 19:30

Díjat kapott a sportág egyik győri legendája

Nagyszerű elismerésben részesült Varga Miklós hatvanháromszoros magyar válogatott, fénykorában nemzetközi szinten is magasan jegyzett, Győrött élő tekéző. Az ETO játékosa is volt.

Díjat kapott a sportág egyik győri legendája

A teke egyik legendáját nemrégiben Székesfehérváron a világbajnokság alkalmával a  sportág több más egyéniségével együtt köszöntötték. Az ETO-ban és a Pápai Vasasban élte a fénykorát.

ETO
Az ETO bajnokcsapatában az első sor jobb szélén Varga Miklós.

A fennállásának 90. évfordulóját 2024-ben ünnepelt Magyar Teke Szövetség a sportágért végzett kiemelkedő munkájának elismeréseként adományozott díjat Varga Miklósnak.
„Nagyon örültem, hogy gondoltak rám, büszkén vettem át az elismerést – mondja a 87. évében járó kiváló sportember. – Jó volt újra összejönni a régi versenyzőtársakkal, felelevenítettük az emlékeinket. Szerencsére volt miről beszélni, mert szép sikereket értünk el annak idején. Húsz évig voltam tagja a magyar válogatottnak, rengeteget voltunk együtt edzőtáborban, ilyenkor két hétig csak a tekézés és a pihenés töltötte ki az életünket. Sokat jártunk külföldre, aminek nagyon örültünk, mert abban az időben a magyarok többségének erre sem lehetősége, sem pénze nem volt.”
Már gyermekként elkötelezte magát a sportág mellett. 
„Igazi tekedinasztia a miénk, az apám mellett a testvéreim is  játszottak, volt időszak, amikor a Lenszövő csapatában egyidejűleg három Varga szerepelt. A lakásunkat csak egy folyosó választotta el a klub pályájától, így magától értetődően ott lettem állítgató fiú. Természetesen idővel megragadtam a csarnokban, rengeteget edzettem, mert mindenképpen eredményes  versenyző szerettem volna lenni. Már 1957-ben bekerültem a  válogatott keretbe, és alig tizennyolc évesen, 1958 novemberében Budapesten Csehszlovákia ellen debütáltam címeres mezben. A katonaság után, 1962-ben részt vettem a  pozsonyi világbajnokságon, ahol csapatban ezüstérmesek lettünk, egyéniben pedig a tizenharmadik helyet értem el, majd másnap megnyertük a Duna-kupát. A spliti vb-n párosban és csapatban negyedikek voltunk, egyéniben a hatodik helyen végeztem. A rá következő vb-n Eppelheimben ugyanezeket az eredményeket értük el. Bécsben egy bronzéremmel búcsúztam a vb-ktől. Több rangos nemzetközi viadalon győztem Svédországtól Jugoszláviáig, viszont nagy szívfájdalmam, hogy egyéniben és párosban nem nyertem országos bajnokságot.”

Az ETO-ból Pápára igazolt

ETO
Varga Miklós a magyar válogatottban gurít.

Az ETO szakosztályának megszűnése után Pápára igazolt, ahol játékos-pályafutásának fénykorát élte. Csapatban háromszoros magyar bajnok.
A szíve napjainkban is a tekéért dobog.
„Sajnos egyre kevesebben űzik ezt a szép sportot. A kluboknál gondot okoz az utánpótlás nevelése, úgy látom, a mai fiatalokban nincs kitartás, ha nem jönnek gyorsan az eredmények, akkor inkább hátat fordítanak a tekének” – mondja Varga Miklós, aki a korához képest napjainkban is kiváló egészségnek örvend.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában