Labdarúgó NB III

2025.06.23. 12:49

Elkezdte a felkészülést a Gyirmót

Elkezdte a felkészülést a Gyirmót

Megkezdte a felkészülést a 2025/26-os bajnokságra a Gyirmót FC Győr NB III-as csapata.  
A csapat tagjai ma és holnap orvosi vizsgálaton, valamint fizikai felmérésen vesznek részt, de szerdán már pályán lesznek a futballisták. Az új szakmai stáb, Weitner Ádám vezetőedző, Lazar Sztanisic asszisztens edző, Rengel Péter kapusedző és Kanczler Ádám erőnléti edző mindenre kiterjedő programot dolgozott ki a július 27-i bajnoki rajtig. A napi tréningek mellett szombaton már egy egymás közötti edzőmérkőzés következik, de a felkészülés alatt öt előkészületi találkozó is a tervek között szerepel, így a Slovan Bratislava II, a szlovákiai Komárom, az Ajka, a Veszprém, és a Somorja gárdái ellen.

A tavalyi keretből biztosan távozik Hársfalvi András, Adamcsek Máté, Helembai Márk, Ugrai Roland, Csörgő Viktor, Kelemen Marko, Papp Milán és Oleksandr Piscsur. A nyolc távozót természetesen házon belül, vagy új igazolásokkal pótolja majd a csapat vezetése, hiszen a második vonalba visszajutás a cél.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában