Teke

2025.06.23. 12:39

Édesanyaként még szebb a siker - állítja a vb-n bronzérmes győri sportoló

A magyar női tekeválogatott – soraiban két győrivel, Bálintfy Cintiával és Sass Edittel – lett bronzérmes a Székesfehérváron rendezett csapat-világbajnokságon. Sass Edit elárulta, a világbajnoki bronzérem különleges siker a pályafutásában, hiszen először szerepelt a válogatottban édesanyaként.

A női nemzeti együttes a 2019-es ezüstérem után állhatott ismét dobogóra világbajnokságon.

Sass Edit (jobbról az ötödik) és a magyar csapat is nagyszerűen menetelt és dobogóig jutott a vb-n. A győri tekés  első alkalommal lépett pályára címeres mezben édesanyaként. 
Fotó: MTSZ/Besenyei Gergely

„Igaz, hogy volt néhány jobb eredményem, de nem éreztem biztosnak a helyem a válogatottban, nem lehettem biztos benne, hogy a keret tagja leszek – mondta érdeklődésünkre az Ipartechnika Győr többszörös vb-ezüstérmes kiválósága, Sass Edit. – Újdonsült anyukaként elég nehéz volt felkészülni erre a világbajnokságra. Kezdetben csak annyi volt a kitűzött célom, hogy legyen egy-két szép eredményem, amivel segítem a csapatot, de a vb közeledtével már mindenképp érmet szerettem volna. Úgy gondolom, hogy a csapatból mindenkinek a dobogó volt a célja, és ez sikerült is.” 
A női csapat szépen menetelt, 8–0-ra nyerte meg a franciák elleni első csoportmérkőzését, Sassék aztán 7–1-re verték a lengyeleket, amivel eldőlt, hogy továbbjutnak a csoportból. Ezután Románia ellen 6–2-re diadalmaskodott a magyar együttes, és csoportelsőként jutott a negyeddöntőbe, ahol 6–2-re győzött Ausztria ellen, s eldőlt, hogy már biztosan érmet szerez. Az elődöntőben sajnos 6–2-re kikapott Németországtól a válogatott, s így a harmadik helyen zárt. 
„Szerencsés volt a sorsolásunk, mert azt mondanám, hogy egyre erősebb ellenfelekkel játszottunk. Szerintem már egyik nemzetet sem lehet alábecsülni, bárki okozhat kellemetlen meglepetést. Az osztrákok elleni negyeddöntő nagyon kemény meccs volt. Lehet, hogy picit el is fáradtunk benne, és az elődöntőben sajnos nem tudtunk olyan csapatfát ütni, amivel megfoghattuk volna a németeket.” 
Csapatban mindig más egy-egy tornán szerepelni, az együttes összteljesítményét az egyéni jó, netán rosszabb eredmények határozzák meg. A győri tekést azonban feldobja, ha nem csupán önmagáért kell versenyeznie. 

Sass Editnek sokkal jobban ment a játék a negyeddöntőben, amikor igazán szükség volt rá. Fotó: Besenyei Gergely


„Hogy ki mennyire viseli el ezt a terhet, szerintem ez emberfüggő, de az én teljesítményemet mindenképpen fokozza, ha érzem a csapat támogatását és tudjuk motiválni egymást” – teszi hozzá Sass Edit, aki nemrég parádés eredményt ért el egy itthoni kupamérkőzésen. 

A hazai női mezőnyben elsőként lépte át a bűvös 700 fás határt. Teljesítménye pedig, ha nem is hivatalos, de világrekord volt. A világbajnokságon sajnos nem sikerült ennek a közelébe ­kerülnie. 
„Nagyon messze voltam tőle. Meglepően nehéz volt ez az újonnan épített vb-pálya. Az első két meccsen közepes eredményeket értem el, de szerencsére sokkal jobban ment a játék a negyeddöntőben, amikor igazán szükség volt rá.” 
Összességében persze na­gyon büszke a világbajnoki bronzérmére. 

„Az elődöntő nagyon szoros volt, akkor picit csalódott voltam, hogy nem tudtunk élni a lehetőséggel, hogy fényesebb legyen ez az érem. De most már elégedett vagyok, fantasztikus élmény volt hazai közönség előtt játszani. Ez a bronzérem mindenképpen egy különleges pontja a pályafutásomnak. Első alkalommal léptem pályára címeres mezben édesanyaként. Hálás vagyok, hogy a tíz hónapos kisfiam mellett megadatott a lehetőség, hogy szerepelhessek egy hazai világbajnokságon. És nagyszerű érzés, hogy végül még a dobogóra is felállhattunk.” 


A Fehérvár Televízió összefoglalója:

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában