Élesben gyakorolnak

2025.06.20. 09:50

Agárdon indul a győriek strandkézilabda szezonja

Szombaton a Velencei tó mellett, Agárdon kezdődik a kézilabdázás szabadtéri változátatának, a strandkézilabdának a szezonja a Győri Strandkézilabda Club együttese számára

Agárdon indul a győriek strandkézilabda szezonja

Kiss Dániel legénysége eléggé átalakult az előző évadhoz képest. A szakvezető úgy véli, egyénileg erősödött a társaság, viszont a régebbi „örzsgárdistáknak”  még azért össze kell szokni az újonnan érkezettekkel, és erre remek alkalom lesz az agárdi szezonnyitó, amelyen nem kevesebb, mint 14 csapat vesz majd részt. Az együtteseket két öt és egy négycsapatos csoportba sorsolták, a győri gárda a B jelű ötösbe került, amelyben, ahhoz, hogy a legjobb 8 közé kerüljön, az első háromban kell végeznie. Az együttesnek – amint azt a szakvezető elmondta – ezen az „ismerkedési jellegű”  tornán ugyan még nincs konkrét, helyezésben meghatározott célja, hanem egyfajta „éles gyakorlás” jelleggel lép majd pályára. Ugyanakkor  természetesen az egész évad szempontjából jó lenne minél több mérkőzést megnyerni, és minél előkelőbb helyen végezni – már csak azért is, mert a jövő hét elején a csapatok újra visszatérnek Agárdra, és ott már nagy lesz a tét, a Magyar Kupa. 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában