2025.05.29. 21:20
Óriási siker, remekül tornázott Mészáros – Győri bronzérem az EB-n!
Hatalmas magyar siker született Lipcsében a tornászok Európa-bajnokságának csütörtöki versenynapján, ahol Mészáros Krisztofer a Győri AC sportolója férfi egyéni összetettben bronzérmet szerzett. Harminchárom év után végzett magyar férfi tornász ismét dobogós helyen ebben a számban.
A tavalyi kontinensviadalon ötödik, az olimpián kilencedik helyezett Mészáros 81,699 pontot kapott és másodikként jutott tovább a keddi selejtezőből, Tomcsányi pedig 77,932 ponttal a 21. helyen végzett két nappal ezelőtt.
A fináléban a győriek klasszisa erős, nagyszerű gyakorlatot bemutatva remekül kezdett talajon, majd keveset hibázva lovon, gyűrűn és ugrásban is jól teljesített. Korláton is kitűnően, csaknem hibátlanul szerepelt, s harmadik helyről várhatta az utolsó szerét, a nyújtót. Itt is nagyszerűen tornázott, de még hátra volt az erős gyakorlattal érkező svájci riválisa, aki végül a leugrásnál hibázott (letette a kezét), így Szűcs Róbert tanítványa óriási sikert aratva harmadik helyen zárta a kontinensviadalt.

Legutóbb 1992-ben, Budapesten állhatott Eb-dobogóra magyar férfi tornász az egyéni összetett verseny után, akkor Supola Zoltán ezüstérmet nyert.
A szintén győri Tomcsányi Benedek is remekül teljesített, az utolsó szer előtt még 14. volt, végül a 15. helyen végzett.
Ő ugrásban és korláton ugyanannyi pontot kapott (13,233), a nyújtógyakorlatát (12,566) követően pedig a huszadik helyen fordult rá a döntő második felére. Talajon 13,100, lólengésben 13,233 pont került a neve mellé, és ekkor már sejteni lehetett, hogy nagyjából ugyanannyival zár majd, mint a selejtezőben. Gyűrűn 13,066-ot kapott, így rendkívül kiegyensúlyozott teljesítménnyel, 78,431 ponttal zárta az Európa-bajnokságot.
Az aranyérmet ezúttal a török Adem Asil, az ezüstöt pedig a francia Leo Saladino szerezte meg.
Eredmények
Férfi egyéni összetett, döntő
Európa-bajnok: Adem Asil (Törökország) 82,398 pont
2. Leo Saladino (Franciaország) 81,430
3. Mészáros Krisztofer 81,164
...15. Tomcsányi Benedek 78,431
Női egyéni összetett, döntő
Európa-bajnok: Manila Esposito (Olaszország) 54,965 pont
2. Alba Petisco (Spanyolország) 53,265
3. Ana Barbosu (Románia) 52,299
...14. Mayer Gréta 49,999
...18. Székely Zója 49,531
A további program
Péntek: szerenkénti döntők 16.00 (férfiak: talaj, lólengés, gyűrű, nők: ugrás - Mayer Gréta, felemáskorlát - Székely Zója, Czifra Bettina Lili)
Szombat: szerenkénti döntők 13.00 (férfiak: ugrás, korlát, nyújtó - Mészáros Krisztofer, nők: gerenda, talaj)