Labdarúgás

2025.05.23. 07:38

Nagy döntések előtt

Nagy döntések előtt

A hétvégén rendezik az OTP Bank Liga 2024/25-ös szezonjának zárófordulóját, amelyben eldől az aranyérem sorsa, valamint az is kiderül, hogy melyik nagy múltú klub búcsúzik az élvonaltól.

A címvédő és listavezető Ferencváros szombaton a tavasszal még veretlen ETO otthonában lép pályára: a két zöld-fehér együttes közül inkább csak a fővárosiak számára bír téttel a találkozó, hiszen a győriek már nem tudnak a negyedik helyről sem előrelépni, sem visszaesni. Amennyiben az FTC nem kap ki az ETO Parkban, akkor megszerzi sorozatban a hetedik, összességében pedig a 36. bajnoki címét.

A második helyen álló Puskás Akadémia csak abban az esetben előzheti meg az FTC-t – és szerezheti meg története első bajnoki diadalát –, ha hazai környezetben legyőzi a Diósgyőrt, amely egy sikerrel akár még az ötödik pozícióba is felléphet, az FTC pedig kikap Győrben. 
Az igazi dráma Székesfehérváron várható, hiszen két nagy múltú klub, a Fehérvár és a Debrecen találkozóját követően az egyik csapat kiesik az élvonalból. A debreceniek abból a szempontból előnyben vannak, hogy a döntetlen nekik kedvez. 
A Fehérvár – amely idén ünnepli a 40. évfordulóját annak, hogy a csapat az UEFA-kupa döntőjében volt érdekelt – a bajnokság hajrájában edzőt váltott, de a Nyíregyházától előtte nem sokkal menesztett Tímár Krisztián irányításával még nem nyert meccset. 
A statisztikák alapján a Fehérvár a találkozó esélyese, hiszen ebben a szezonban már kétszer is legyőzte a Debrecent, ráadásul a hajdúságiak ellen a legutóbbi 15 hazai meccséből 11-et megnyert. 
Az idény zárómérkőzésén, vasárnap délután a bennmaradását az utolsó előtti fordulóban bebiztosító Nyíregyháza és a Zalaegerszeg találkozik egymással. 
OTP Bank Liga, 33. (utolsó) forduló, ma: Paksi FC–Kecskeméti TE, 20.15 (M4 Sport). Szombat: MTK Budapest–Újpest FC, 15.00 (M4 Sport+), Fehérvár FC–DVSC, 17.30 (M4 Sport), ETO FC Győr–Ferencvárosi TC, 20.00 (M4 Sport), Puskás Akadémia FC–DVTK, 20.00 (M4 Sport+). Vasárnap: Nyíregyháza Spartacus FC–ZTE FC, 14.15 (M4 Sport+). 

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában