2025.05.09. 10:46
Tisztújítás az MLSZ-ben
Május 9-én tisztújító közgyűlést tart a Magyar Labdarúgó Szövetség. A magyar focit irányító szervezet elnöksége új tagokat is soraiba fogadhat, és meghatározza a következő öt évben alkalmazandó szakmai stratégiát. Egy biztos, az MLSZ elnöki székéért idén sem lesz öldöklő küzdelem.

Forrás: mlsz.hu
Az elmúlt napokban elterjedt a sajtóban, hogy az MLSZ következő öt évre szóló stratégiai programja meghatározza, hogy hány magyar játékosnak kell kötelezően a pályán lennie az NB I-es mérkőzéseken, és hogy az NB II-es csapatok kispadjára csak magyar edző ülhet. Ezek az információk tévesek- írja a Magyar Nemzet.

Egészen egyszerűen a tervek szerint a szövetség támogatja azokat a csapatokat, melyek végig a pályán tartanak 5 magyar játékost, ebből egy U21-es korút. Ilyen jellegű törekvés a most is érvényben lévő „fiatal szabály” is. Hogy pontosan mit tartalmaz a következő évekre megálmodott program, arról a közgyűlés után biztosan többet tudunk.
Csányi Sándor marad az MLSZ elnöke
Ez szinte biztos, hiszen ezúttal sincs kihívója az üzletembernek. Az elnökségi tagok közül nagy valószínűség szerint távozik az alelnök Berzi Sándor, és Anthony Radev is. A jelöltek között van Juhász István aki, a világ egyik legnagyobb tanácsadó cégének a vezérigazgatója, Hoszné dr. Nagy Timea jogász, és Löw Zsolt, aki jelenleg az RB Leipzig német elsőosztályú csapatának vezetőedzője.