2025.05.15. 10:11
Magyar Kupa: Kubatov Gábor a döntő után is odaszúrt Bognár Györgynek
Szerda este ismét legyőzte a Paks a Ferencvárost a Puskás Arénában. A tolnaiak így másodszor diadalmaskodtak a Magyar Kupa-döntőben.

Magyar Kupa
Forrás: Kubatov Gábor Facebook
Már a Magyar Kupa-döntő előtt is kialakult a szokásos nyilatkozat csata a paksiak trénere, Bognár György és a Ferencváros elnöke, Kubatov Gábor között. Természetesen a tizenegyespárbajjal végződő összecsapás után nem ért véget a szurkálódás. Kubatov Gábor úgy fogalmazott „A végén hazárdírozás van, a szerencsejátékban ők jobban” – írja a Magyar Nemzet – A labdarúgás sokszor nem igazságos A sok elvemmel ellentétes futballt játszó Paks megver minket. Nem megbántva a Paksot, mert hatékony, de antifutballt játszanak, és erre nem találtuk meg a megoldást most.”

Ezzel szemben a paksiak gólszerzője Tóth Barna, Bognár György szerepét emelte ki. A támadó szerint így kell focizni a Ferencváros ellen, és az, hogy 120 perc játék után tudtak győzni, csak emeli a siker értékét. „A Fradi ellen a döntőben nem kell szépen focizni, győzni kell – mondta Tóth Barna – Bognár György érdeme, ez volt a taktikai elképzelés, hogy abban a zónában hibára tudjuk kényszeríteni a Ferencvárost. Többségében ugyan kihozták a labdát, de elég volt egy labdaszerzés. Haraszti Zsolt nagyon jó ütemben szólt rám, hogy üres a kapu, és lőjem el.”
Második Magyar Kupa győzelmét aratta a Paks
A Paks Magyar Kupa győzelmével mindenképpen indul az Európa-liga selejtezőjében. A Ferencváros, ha marad a bajnokságban az első helyen, akkor a Bajnokok Ligája-selejtezőjében lesz érdekelt, ha viszont a Puskás Akadémia megelőzi a hátralévő két fordulóban, akkor marad a zöld-fehéreknek a Konferencia Liga. A Ferencváros az utolsó két fordulóban a nyugati végek csapataival találkozik. Először a Fehérvár látogat az Üllői útra, majd a ferencvárosiak utaznak Győrbe, az utolsó fordulóban. A Puskás Akadémia a már biztos kieső Kecskemét vendége lesz, majd a Diósgyőrrel játsszák az utolsó mérkőzésüket.