Labdarúgó NB II

2025.05.11. 08:00

Gyirmóton csak a győzelem számít a Tatabánya ellen

A Merkantil Bank Liga, NB II 28. fordulójában kiesési rangadót rendeznek Gyirmóton.

Gyirmóton csak  a győzelem számít a Tatabánya ellen

Gyirmót FC Győr– OPUS Tigáz Tatabánya 
Alcufer Stadion, vasárnap, 19.00. V.: Ujhelyi. 
Az elmúlt fordulóban a Gyirmót hazai pályán 1–1-es döntetlent ért el a Budafok ellen. A szintén kiesés elől menekülő Tatabánya ellen mindenképpen szükséges a három pont megszerzése. 
– A múlt heti, Budafok elleni mérkőzésünkből is tanulnunk kellene, olyan tekintetben, hogy hasonló volt a mérkőzés forgatókönyve a korábbiakhoz, ugyanis megszereztük a vezetést, ami sajnos kicsi nyomást tett ránk, s a szünet előtti percekben egyenlíteni is tudott a fővárosi csapat. A hozzáállással elégedett voltam, az eredménnyel azonban egyáltalán nem. Nem szeretném sokáig nyújtani a gondolatot, de az előttünk álló feladatra készülve kijelenthetem, hogy jól edz a csapat, ám ez nem számít semmit. Csak egy dolog számít, vasárnap kell jól teljesíteniük a fiúknak. Mindenkinek oda kell tennie magát. A helyzetünkkel tisztában vagyunk, de minden sorozat megszakad egyszer – mondta Schindler Szabolcs, a Gyirmót vezetőedzője. 
 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában