2025.05.17. 09:05
Czigány Kinga: hálásnak kell lennem Istennek azért, amit elérhettem
Barcelona olimpiai bajnoka az intézmény vezetőinek meghívására nemrégiben egykori iskolájába, a győri Bercsényi-technikumba látogatott. Czigány Kinga napjainkban 53 éves aranyérmes a látogatás alkalmával készségesen nyilatkozott a Kisalföldnek.

Czigány Kinga az olimpikonok márványtáblája előtt a Bercsényi-iskolában. Fotó: Molcsányi Máté
Sokan emlékezhetnek még a barcelonai olimpiai játékokon a női kajak-négyes 500 méteres döntőjére, ahol a Dónusz Éva, Czigány Kinga, Mészáros Erika, Kőbán Rita összeállítású magyar hajó remekül versenyezve megnyerte a számot.

A csapatból a győri születésű Czigány Kinga azóta különleges életutat járt be. A szülővárosából Budapesten és Sopronon át egészen a nyolcezer lakosú kanadai kisvárosig, Renfrew-ig vezetett az útja. Hosszú évek óta ott él kanadai férjével és két fiával: Andrással (23) és Tamással (22).
Ritkán járok Magyarországon, most is a keresztfiam esküvője miatt érkeztem - adja meg a magyarázatot ittlétére . - Két hetet töltök itthon, azután utazok haza. Huszonhat évesen 1998-ban vonultam vissza egy makacs gerincsérülés miatt, majd férjhez mentem Neil MacAskillhez, aki a kanadai kajak-kenu válogatott edzője is volt. A tengerentúlra költöztünk és az életemet már nehezen tudnám elképzelni Kanadán kívül.
Győrben járva azért megérintették az emlékek.
A nővérem inspirálására kedtem el kajakozni. A sors iróniája, mire én elkezdtem, ő éppen abbahagyta a kajakozást - meséli. - Először rövid ideig Sztanity László volt az edzőm, utána átkerültem Pártos Istvánhoz, akivel egészen addig dolgoztam, amíg el nem igazoltam a városból.
A Rába ETO-ban kezdett, majd miután a vagongyári klub megszüntette a kajak-kenu szakosztályát, a többiekkel együtt átkerült a Győri Dózsába. Az 1989-es ifjúsági világbajnokságon a négyes tagjaként szerzett győzelmet, 1990-ben pedig az Ifjúsági Barátság Versenyen Pitestiben mind a három női számot ő nyerte meg.
Utána Győrből a fővárosba költöztem, ahol 1993-ig az UTE, majd ezt követően a Bp. Honvéd versenyzője voltam. Természetesen a barcelonai olimpia volt a csúcs a sportpályafutásomban. A bajnoki címemre azonban nem vagyok büszke, mert nem büszkének, hanem hálásnak kell lennem Istennek azért, amit elérhettem. Talán ezért sem nézegetem naponta az aranyérmemet, az életemnek azon szakaszát lezártam magamban. Bosszant-e, hogy a három világbajnoki ezüstömből nem lett legalább az egyik arany? - kérdez vissza. - Akkoriban talán sajnáltam, hogy nem lettem világbajnok, ráadásul akadt olyan eset, amikor célfotó döntött közöttünk, azzal lettünk másodikak. De ez már egyáltalán nem fájó emlék. Úgy volt jó, ahogy történt Isten akaratából. Ifiként egyébként is nyertem világbajnokságot
- mosolyodik el.
Czigány Kinga önkénteskedik
A kanadai kisvárosban főállásban egy alapítványnál dolgozik, házvezetőnőként nyolc-tíz idős embernek segít az életvitelükben, a napi gondjaik megoldásában.
Nagyon szeretem a munkámat. A legtöbbjük egyedülálló, ami közös bennük, hogy nem kívánnak nyugdíjas otthonba menni. Kint a környezetemben sokan vannak, akik nem tudják rólam, hogy magyar olimpiai bajnok vagyok, de ez nem is baj, mert én így egy vagyok a munkáját szerető, odafigyelő ember közül. Örülök, hogy tehetek értük, és szebbé, jobbá tehetem a mindennapjaikat.
Az életét át-, meg átszövi a segítségnyújtás, a szabadidejében önkénteskedik. A Speciális Olimpia program keretein belül edzőként értelmi fogyatékossággal született versenyzőkkel foglalkozik. A télen teremhoki, a többi évszakban pedig softball edzéseket tart. Ő maga azonban már ritkán sportol.
A bemelegítést azért mindig végigcsinálom az atlétáimmal és a kutyámat mindennap elviszem sétálni, összesen ennyit mozgok. És még annyi: a a családdal szeretünk kempingezni, a túrázáshoz mindig viszünk magunkkal hajót is. Ezeken kívül azonban nem szoktam vízre szállni
- teszi hozzá Czigány Kinga, akinek korábbi sportágával nincs semmi kapcsolata, egykori versenyzőtársai közül Dónusz Évával és Géczi Erikával tartja a kapcsolatot.
Visszatérve a családjára, két fia közül a középiskola alatt András kosarazott, focizott és röplabdázott - szinte mindent, amit labdával kell csinálni -, Tamás futott és síelt. Persze jégkorongoztak is, de ez kézenfekvő, mert Kanadában minden faluban van fedett jégcsarnok: "A hoki ott valóban családi esemény, én is a fiaimon keresztül szerettem meg a sportágat".

Czigány Kinga gondolkodását, mindennapjait a hit teszi teljessé és boldoggá: mélyen vallásos és templomba járó.
"Isten eddig megmutatta az utam és szerintem az a legjobb, ha ezentúl is mindenben rábízom magam."
Névjegy
Név: Czigány Kinga
Születési adatok: 1972. február 17., Győr
Klubjai: Rába ETO (1986-ig), Győri Dózsa (1986–1991), Újpesti TE(1991–1992), Bp. Honvéd(1993–1998)
Legjobb eredményei: olimpiai bajnok (1992, Barcelona, K4 500), világbajnoki ezüstérem (1993, Koppenhága, K2 500; 1994, Mexikóváros, K2 500, K4, 500), világbajnoki bronzérem (1993, Koppenhága, K4 500)