2025.04.17. 17:05
NB III: Gyirmóton fogadja az ETO a Mosonmagyaróvárt
Ismét Gyirmóton játsza bajnoki mérkőzését az ETO Akdémia csapata. A magyar NB III Északnyugati csoportjában a 25. forduló legjobban várt mérkőzését, az ETO Akadémia–Credobus Mosonmagyaróvár találkozót már pénteken 11 órakor lejátszák.

Forrás: Credobus Mosonmagyaróvár Facebook
Fotó: Ottó Drescher
Az óváriak továbbra is a másodikak, míg az ETO Akadémia előtt a rivális Veszprém múlt heti botlásával belátható távolságra került a harmadik helyaz NB III-ban. Ennek ellenére Nagy Ádám a győriek vezetőedzője elmondta, továbbra sem a dobogó a cél, mindent a játékosaik fejlődésének vetnek alá.

„Nagyszerű erőfelmérő lesz, hiszen a Mosonmagyaróvár a bajnokság élcsapata. Ezúttal sem lesz az NB I-ből visszajátszó játékosunk, de nem megyünk feltartott kézzel a pályára.”
Weitner Ádám a Mosonmagyaróvár vezetőedzője elmondta sérültjeik még mindig vannak, de a legtöbb játékosára már számíthat.
„Nagyon nehéz mérkőzés lesz. Kérdés, a győriknél lesznek-e NB I-es kerettagok. De nélkülük is az osztály egyik legerősebb csapatával találkozunk. Igyekszünk megfelelően felkészülni”–mondta az edző.
A két csapat őszi mérkőzése az NB III 10. fordulójából