Kosárlabda

2025.04.20. 10:44

Gáspár nem érti miért fogyott el a csapata

A címvédő DVTK hazai pályán elképesztő hajrával 31 ponttal legyőzte szombaton a Sopront, ezzel 1-1-re kiegyenlített a női kosárlabda NB I döntőjében.

Gáspár nem érti miért fogyott el a csapata

Fotó: DVTK/Facebook

„Gratulálok a DVTK-nak, egyértelmű győzelmet arattak! Mindkét csapat rossz ritmusban játszott az első félidőben, egyik fél sem találta azokat a megoldásokat, mely jellemzi a játékukat. Mi a második félidőben sem tudtunk ebből kilábalni, és a védekezésünk is szétesett. Csalódott vagyok a mutatott játékunk miatt. A DVTK sokat tett ezért, és megérdemelten győzött, de azt gondolom ennél sokkal jobb teljesítményre vagyunk képesek. A mai teljesítményünkre nem leszünk büszkék. Ez egy hosszú menet, hazai pályán szeretnénk egy sokkal jobb játékot mutatva javítani. Köszönjük mindazon szurkolóink támogatását, akik elkísértek minket, és azoknak is, akik otthon szorítottak értünk!” – mondta a találkozót követően Gáspár Dávid a soproniak vezetőedzője.

Hat év után az újabb Sopron-DVTK finálé szerdán rajtolt el a Novomatic Arénában, és Gáspár Dávid vezetőedző együttese 82–74-re nyert, élve a hazai pálya előnyével.
Miskolcon Charles vezető kosarára Papp triplával felelt, ami egy 7–0-s soproni rohamot indított útjára, a hazaiakon érződött, hogy rajtuk volt a nyomás, a győzelmi kényszer. Az első percekben csak Charles jelentett veszélyt a soproni kosárra. Friskovec két triplájával a szakasz derekán 13–6-ra lépett el a pontosan, gyorsan kezdő Sopron, időt kért a hazai szakvezető. Utána Toman hármasával zárkózott a DVTK, amely az ő vezetésével egy villámgyors 7–0-lal ledolgozta hátrányát, s ekkor Gáspár Dávid kért időt. Krivacevic újra Sopronnak szerzett vezetést, de Miklós könnyed ziccerrel egalizált, tenisz eredménnyel zárult a nyitó negyed.
A második etap Aho kosarával kezdődött, amelyre Monroe felelt. A hatalmas rohanásban támadásban mindkét oldalon sok volt a hiba, alig esett kosár. Monroe duplája, majd Brooks hármasa után ismét a Sopronnál volt az előny, jól védekezett mindkét együttes. A hazaiak Lelik betöréseivel tapadtak a Sopronra, a vendégek rossz csere miatt egy technikait is kaptak. A félidő végén Miklós és Reid „váltott” triplát, minimális soproni vezetéssel fordultak a felek a második félidőre.
Lelik duplájára Friskovec demoralizáló, a támadóidő lejárta pillanatában dobott hármassal felelt a Sopron. A címvédő Diósgyőrt Lelik tartotta versenyben, de csak egyenlíteni, fordítani nem tudtak a hazaiak, sőt Papp bátor, betöréses kosara után 4 ponttal lépett el a Sopron. Ezt azonban villámgyorsan eltüntette egy újabb Lelik kosárral és egy eladott labda utáni Charles ziccerrel a DVTK. Grigalauskyte révén fordított a DVTK, egészen Friskovec újabb - ezúttal szerencsés - triplájáig. A jól kezdő, ám később sokat rontó Charles magára talált, duplát is, triplát is dobott, s visszavette a vezetést a hazaiaknak. A soproniak továbbra is pontatlanok voltak, a Diósgyőr viszont csapat szinten is magára talált, Kányási vezérletével 8 ponttal elhúztak az erőlködő, s ekkor már védekezésben is le-lemaradó soproniak ellen. A harmadik negyed Krivacevic kosarával és 6 pontos miskolci előnnyel ért véget.
A záró etap Toman triplájával indult, ami egy huszáros, 12-0-s hazai rohamot indított útjára. A Sopron játéka szétesett,a vendégek,sorra adták el a labdákat, a Diósgyőr egyszerűen átrohant ellenfelén, s a szakasz derekára közel 20 pontos előnyre tett szert. És a DVTK a tetemes előnye ellenére végig letámadva űzte-hajtotta a soproniakat. A záró etap nagyon egyoldalú játékot hozott, a soproniak ekkor nem tudtak akciókosarat szerezni. A hajrában már mindkét edző a következő csatákra gondolva pihentette csapata meghatározó játékosait.

Jegyzőkönyv 

DVTK–Sopron Basket   78–47     (15–15, 12–13, 22–15, 29–4)
Miskolc, női NB I., döntő, 2. mérkőzés  2000 néző. V.: Benczur, Makrai, Török D.
Diósgyőr: Aho N.  LELIK 11, CHARLES 15/3, Jovanovics 9, Grigalauskyte 6. Cs.: Kányási 7/3, GULBE 8, Miklós 9/3, TOMAN P. 11/6, Aho T., Fárbás, Tózer-Nemes. Edző: Völgyi Péter.
Sopron: Papp K.,7/3  Reid 6/3, FRISKOVEC 12/12, Brooks 7/3, Monroe 6. Cs.: Böröndy 4, Varga A.,Krivacevic 5, Pavlopulu, Sitku, Laczkó. Edző: Gáspár Dávid.

A párharc állása ezzel 1–1. Folytatás kedden, 17.30 órától Sopronban. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában