2025.04.23. 11:36
Négy lehet a magyar igazság - kupagyőzelemre készül az ETO
A Simple Női Kupa döntőjét 20 órától rendezik meg csütörtökön. Az ETO FC zsinórban negyedik kupaaranyát nyerné meg az MTK elleni fináléban.

ETO FC Győr−MTK Budapest

Simple Női Kupa, döntő, Budapest, Új Hidegkuti Nándor Stadion, csütörtök, 20.00. V.: Urbán.
Bravúrra készül az ETO a kupában: a csapat egymás után negyedszer hódítaná el a trófeát. Ez eddig csak a Ferencvárosnak sikerült, a budapesti zöld-fehérek 2015 és 2021 között hatszor nyerték meg a sorozatot − 2020-ban a koronavírus-járvány miatt nem hirdettek győztest −, a Fradit mindannyiszor a jelenleg az ETO-t vezető Dörnyei Balázs irányította.
„A FTC elleni mostani bajnoki vereség már a múlté, ez egy másik mérkőzés lesz, egy másik sorozatban, egy másik ellenféllel szemben – jelentette ki Dörnyei Balázs az eto.hu-nak adott nyilatkozatában. − Két edzés állt rendelkezésre, hogy felkészüljünk az MTK elleni meccsre, így kizárólag a velük vívott találkozókkal foglalkoztunk. A kupadöntő egymeccses párharc, más a lélektana és más a körítése, mint egy bajnokinak. Egy évben egy ilyen esemény van, a játékosokban mindig megvan a motiváció arra, hogy kivágják a rezet.”
Dörnyeinek zsinórban ez lesz a tizenegyedik kupadöntője, ebből csak az elsőt veszítette el. Azóta nyert hatot a Fradival, hármat az ETO-val. Reméli, hogy ez a sorozat nem most szakad meg.
Öreg Cintia, az ETO csapatkapitánya mindhárom győri kupagyőzelemnek részese volt.
„Nem állítom, hogy könnyű lesz, de nyugodtan mondhatom, hogy tapasztaltak vagyunk – fogalmazott a honlapon. − Húsvétkor mindenki hazament a családjához, volt lehetőség a feltöltődésre, jómagam is kipihentem magam, frissen álltam újra edzésbe. Már háromszor volt alkalmunk felemelni a kupát, és mindhárom alkalommal más-más úton-módon győztünk. Tavaly tizenegyespárbajban nyertünk, a Puskás ellen simábban, előtte pedig egy gól döntött a javunkra, úgyhogy nincs konkrét recept a győzelemre. Szeretem a kupadöntőket, mert speciális hangulatuk van, remélem, az idén is mi ünnepelhetünk. A legutóbbi egymás elleni meccsünkön fölényesen nyertünk, most nehezebb dolgunk lesz, biztos vagyok benne, hogy az MTK jól felkészült belőlünk. Izgalmas mérkőzésnek nézünk elébe.”
Az ETO győztesen térne haza Győrbe
Az aranycsata helyszíne a kék-fehér klub pályája lesz, ám Öreg szerint ez nem jelent majd előnyt az MTK számára.
„Tavaly is ott győztük le őket, szerintem csak a nevében hazai pálya nekik, hiszen a női csapat nem sokszor szerepel a Hidegkuti-stadionban, mi pedig a kupadöntőket rendre ott játsszuk… Remélem, remek szurkolóink segítségével ezúttal is mi leszünk otthon, s a végén győztesen térünk haza.”