2025.04.30. 14:52
Babonás, de bízik a tizedik sikerben az Audi-ETO szélsője
A Bajnokok Ligája négyes döntője kapcsán készített interjút az M4 Sport az Audi-ETO válogatott kézilabdázójával, Győri-Lukács Viktóriával. A győriek szélsője bízik benne, a Final four nem csak az elején hasonlít majd a tavalyi tornára, hanem a vége is olyan lesz.
A címvédő ETO a dán Team Esbjerggel találkozik a női kézilabda Bajnokok Ligája elődöntőjében, a budapesti négyes döntő első játéknapján, május 31-én.
A hatszoros BL-győztes győriek a csoportkörben kétszer is legyőzték már a dán csapatot. Győri-Lukács azt mondta, ugyan kicsit babonás, de eddig kilenc alkalommal csaptak össze velük és valamennyi meccsüket megnyerték.

Fotó: MTI/Krizsán Csaba
„Nagyon örülök, hogy ismét bejutottunk a négy közé és Budapesten játszhatunk. A tavalyi győzelem emlékezetes marad számomra, bízom benne, idén is sikerül egy szép éremmel zárnunk a négyes döntőt – mondta a válogatott játékos. Hozzátette, tisztában voltak vele, bármelyik csapatot kaphatják, nem lesz könnyű dolguk. –Tavaly is az Esbjerggel kezdtük a négyes döntőt, remélem idén is ugyanúgy fog folytatódni, mint tavaly” – utalta arra, hogy egy éve ők emelhették magasba a BL-trófeát.
A teljes interjú az M4 Sport oldalán itt megnézető.
A női BL négyes döntőjének programja, május 31., szombat (elődöntők):
Győri Audi-ETO KC–Team Esbjerg (dán), 15.00.
Metz HB (francia)–Odense HB (dán), 18.00.
Június 1., vasárnap (helyosztók):
A 3. helyért, 15.00.
Döntő, 18.00.